Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU-SEKL 1.a 73.)
1945.08.23., 17 rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Mellékletek
ja, hogy bár az akkor folyamodók közül a legfiatalabb, eddigi működésével is már igen tiszteletreméltó tudományos eredményt mutatott fel. A legutóbb megjelent könyvéből azt a meggyőződést meríthetjük, hogy szakmájának a jövő fejlődés szempontjából igen fontos fejezetében, nagy áttekintése és eredeti elgondolása van. Volt főnökének Ilyés Professornak a bizottság tagjai előtt tett kijelentése szerint a folyamodók közül a leg fejlődőképesebbenek tekinthető. Ha ezekhez hozzáteszem, hogy azóta még 8 jelentős munkája jelent meg, az artéria hypogastrica aneurysmája által okozott hydronephrosisról, a hólyag hüvely sipolyokról, a vesekőképződésről, az ép és "beteg vesék érrendszerénél' vizsgálata corrosios kásztÖ»tfc«^iei6fl^ a fedett vese sérülésekről, stb. valamint ha hozzáteszem, hogy 1943 március óta, tehát tzbb mint két év óta a III. sz. se'bészoti klinikán volt alkalmam meggyőződni, hogy a klinika nagyforgalmu urológiai rendelésén a vizsgálatokat, valamint a fekvő urológiai betegeken végzett műtétéit milyen kiváló gondossággal és művészi tökélyre vitte, teohnlk -i készséggel v.gezte, úgy hogy a legnehezebb feladatokat is kiváló jártassággal oldotta meg. Dr. Dózsa. Jenő magántanár urat is személyesen ismerem, operálni ugyan őt nem volt alkalmam látni, de mindenki elismeri, az ő nagy miitől készségét és kiváló emberi tulajdonságait, azonban egyetlen kiváló tanítványáról sem tudok, ha bár önálló működése alatt már jeles tanítványok kerülhettek volna ki kezei alól. Ízzel szem• ben magam tapasztaltam, ho y klinikámon Babies milyen szeretettel ■ff' !' osüng a tárgyán, mennyi fáradságot vesz, hogy az urológia iránt érdeklő orvosokat abban kiképezze és máris valóságos az urológiai sebészet iránt rajongó tanítványok veszik körül. Már ezen egy köjj ■ rülménynél fogva is azt ajánlom, hogy Babies Antal dr.-t első he/,Y lyen .janijuk az urológiai tanszék betöltésére. . második helyre Dózsa Jenő dr.-t, aki ugyan 1942-ben az urológiai tanszékre fel‘j k\ terjesztett jelöltek közt nem szerepelt az orvoskar! tanártestület jelölésében, a bizottság azonban ajánlotta. 13C^