Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1943-1944 (HU-SEKL 1.a 72.)

1943.09.21., 1. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - X. Szigorlati reform ügye

42 ségüek, szeptemberben sem fogják befejezni a szigorlatukat,ha­nem a novemberi, sőt a januári pótszigorlatokra fognak készül­ni. Ez azzal a súlyos következménnyel fog járni, hogy a hall­gatóság jelentékeny része a kórbonctani,gyógy szertani és kli­nikai bevezető előadásokat nem fogja kellő figyelemmel kisér­ni, nem fogja tehát megtanulni, éppen azokat az alapismeretékét és fogalmakat,amelyek-nélkül a későbbi előadásokat nem fogja kellőleg megérteni.Az eredmény tehát a hallgatók jelentékeny részére vonatkozólag az lesz,hogy ezen alapvető fontosságú tárgyakból a kiképzés felette hiányos marad.Ezért nagyon kivá­­natosnak tartja ebből a szempontból is a hallgatóságnak minden olyan könnyítésnek megadását, amely biztosíthatja az I.szigor­latnak az Y. félév elejéig való teljes befejezését. Jelenti továbbá a Dékán, hogy a pécsi egyetemi or­vosi fartól átirat érkezett még julius hónapban,melyben csat­lakozást kért ahhoz a felterjesztéshez, hogy a gyakorló orvos­­növendéki szolgálatot végző hallgatók a kórházakban ingyenes lakást és élelmezést kapjanak.Úgy tudja, hogy ez a kérdés már kedvezően elintéztetett, abban az értelemoen, hogy a belügy­miniszter ur Öméltósága mintegy 360 helyet engedélyezett.Erről azonban hivatalos értesítést a dékáni hivatal még nem kapott. Dr.Boros József ny.r.tanár: örömmel hallja a dékán ja­­vasiatát.Ö is hasonló javaslatot kívánt tenni.Csak ez a mód van a kérdés elintézésére. Pessimista,mert nagyon hosszú időt vesz igénybe az elintézés. Rá kell mutatni arra is, hogy a katonák nem tudnak eredményesen elkészülni ,mert a II. év után famulusi szolgálatot kell teljesítem. Dr.Kiss Ferenc prodékán szerint meggondolandó a fel­­terjesztés,mert kevés kilátás van annak kedvező elintézésére. < .i 61

Next

/
Thumbnails
Contents