Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-SEKL 1.a 71.)
1942.10.01., 2. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Háború okozta különleges helyzet hatása a karra
szükséges orvosi személyzet meghagyásával, vagy pedig zárja be azt egészen. Reámutat arra az ellentétre, hogy mig rendeletek jelentek meg az orvostanhallgatók tanulásának biztosításáról, hogy azokat katonai szolgálatra nem hívhatják be, ugyanakkor a klinikák orvosi személyzetét annyira lecsökkentik, hogy ezzel a klinikai munkát s az orvostanhallgatók tanítását súlyosan veszélyeztetik. Jelenti továbbá, hogy a felsőbb körök kívánatosnak tartják azt, hogy az egyetemi ny.r. tanárok, különösen a sebészek és belgyógyászok jelentkezzenek a keleti harctérre való kimenetelre olymódon, hogy háromhárom hónapot kellene kint tölteniök. Ebben az esetben azonban a klinikák olyan sulyo3 helyzetbe kerülnének, hogy a profes - sorok távollétében azokat be kellene zárni. Javasolja, hogy a dékán kéressék fel, hogy a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi Miniszter ur előtt a való helyzetet tárja fel és kérje annak orvoslását. Dr. Imre József ny.r.tanár reámutat a hadiüzemek kiváltságos helyzetére, amelyeknek munkáját úgy a katonaság, mint a kormányzat teljes mértékben biztosítja. Valóságban a kli - nikák is hadiüzemeknek tekinthetők, hiszen egyre fokozódó mértékben foglalkoznak sebesültek gyógyításával, javasolja tehát, hogy nyilváníttassanak a klinikák hadiüzemeknek és azokkal egyenlő bánásmód alá vétessenek. Dr. Balogh Ernő ny.r.tanár: Kérjük-meg Dr. Bakay Lajos ny.r.tanáig hogy legyen szives a felsőbb hatóságok előtt eljárni a dékánnal és más klinikai professorokkal együtt. Reá kell mutatni arra, hogy .ma az ország belterülete is hadszintér lehet bármely pillanatban és hogy a környékével együtt kétmilliós főváros kellő egészségügyi ellátása honvédelmi érdek is. A kari tagok eleget tettek hazafias kötelességüknek, sorunkban vannak vitézek s olyanok, akik az egész múlt világháborút a harctereken töltötték vagy pedig hadifogságban sínylődtek. Dr. Ádám Lajos ny.r.tanár szerint elsősorban azt kell megállapítani, hogy minden egyes klinikának mennyi orvosra van szüksége és ezt a minimális létszámnak biztosítását kell 3zor-