Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-SEKL 1.a 71.)

1942.09.22., 1. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - XII. Dr. Kövesligethy István magántanár rendkívüli tanári címmel való kitüntetésre ajánlása

40 tartott és úgy a tanításban, mint a tudományos munkában tevékeny részt vett. Habilitatiója óta közölt tudományos dolgozatainak száma: 27, ezek közül három terjedelmesebb könyvalakban került ki­adásra. Számos tudományos dolgozata nemcsak magyarul, hanem nagyrészt német, francia és angol nyelven is megjelent. Dolgozatai leginkább a rák sugaras gyógyításának és fizi­kális gyógyitóeljárásoknak. kérdéseivel foglalkoznak és iga­zolják, hogy dr. Kövesligethy Iván szakmáját kétségkívül tel­jesen uraló, sokszor eredeti utakon járó, kiváló szakember,aki a magyar tudománynak külföldön is elismerést szerzett. Nagyarányú tudományos irodalmi munkássága mellett számos tudományos és továbbképző előadást tartott. Mint a magyar de­legáció tagja vett részt az 1931. évi párisi, majd at 1934. évi zürichi nemzetközi radiológiai kongresszusokon, mindkét alkalommal francia és német nyelven előadást tartott. Számos hazai tudományos egyesületen kivül a Deutsche Röntgen-Gesell­schaft tagja. Mindezek alapján dr. Kövesligethy Iván egyetemi magánta­nárt rendkívüli tanári címmel való kitüntetésre melegen ajánl­juk és tudományos munkásságának elbírálására tisztelettel kér­jük a bizottság kiküldését. A kar a javaslatot elfogadja és Dr. Frigyesi József ny.r.tanár elnöklete Dr. Burger Károly és Dr. Ratkóczy Nándor ny.r.tanárokból álló bizottságot küldi ki véleményadás, végett. Több tárgy nem lévén, elnöklő dékán az ülést berekeszti. Kmf. Hitelesítők:

Next

/
Thumbnails
Contents