Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)
1941.09.26., 1. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 51. Az Élettani Intézet kiépítése
sége van az intézetnek, amelybe zsúfoltan legfeljebb 40 hallgató fér el, tehát a hallgatóknak legfeljebb 1/7. így egy hallgató legjobb esetben hetenként egyszer két órát tölthet élettani gyakorlat végzésével. Ezzel szemben heti 10-15 órára van szüksége, azaz a hét öt, de laglább két napján 3 órát kellene az élettani laboratóriumban dolgoznia, hogy a megfelelő alapmódszereket elsajátíthassa, Orvosképzésről,élettani és életvegytani gyakorlatok nélkül épp úgy nem lehet beszélni,mint boncolás nélkül. Ennek ellenére a valóságban a budapesti orvosi facultásnak nincs élettani intézete. De nemcsak a megfelelő helyiség hiányzik, hanem a felszerelés is. Tulajdonképen fakultásunknak felszerelt élettani intézete soha Bem volt. Jelenleg pedig az a helyzet, hogy olyan eszközöket és módszereket, amelyek használatát mindenegyes orvostanhallgatónak be kellene gyakorolnia, még csak be sem mutathatunk, mert még demonstratiós példányban sincsenek meg, sőt még megfelelő vetitőkészülék hiján az árjegyzékből sem tudjuk kivetíteni. Amilyen megdöbbentő és lehetetlen az orvostanhallgatók kiképzésének a helyzete épen olyan a kutatómunkáé is. Eszközök, kísérleti állatok, folyóiratok nélkül természetesen kutatni sem lehet. Ennek nemcsak az a tragikus következménye, hogy az intézet nem tudja betölteni azt a kötelességét, hogy uj igazságok felfedezésével az emberi szenvedést csökkentse, hanem az is, hogy elkövetkező generatiok tehetségeinek sem képes a kutatóvá képzés lehetőségét megadni. Ilyen viszonyok mellett teljesen hiányozni fognak a magyar kutatók és az ország orvostudománya elmaradottságával kiszakad a nemzetközi tudományos életből. Az orvostudomány különböző ágai közül épen ez az alap diszciplína haladt legnagyobbat az utolsó 20 év alatt. Ez az oka annak, hogy a világon mindenütt,nemcsak Amerikában, Angliában,Németországban, hanem a volt kis entente államaiban is vagy uj korszerű,megfelelően méretezett és dotált élettani intezetekei építettek,vagy pedig, ahol ez lehető volt, a régieket kifejlesztették. A budapesti egyetem visszamaradottsága ezen a téren annyira megdöbbent5,hogy külföldi szakemberek előtt valósággal titkolni kell az élettani