Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)
1941.09.10., 1. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Állandó kari bizottságok megválasztása
- 9 által adományozott 8 drb. 1000 P.-3 jutalomdijra. A pályázaton résztvehetnek mindazok az első orvosi szigorlatot legalább jó eredménnyel letett és tanulmányaikat szorgalmasan folytató orvostanhallgatók és szigorló orvosok, akik a kísérleti orvostudományi kutatások sikeres folytatásához szükséges előképzettséget és hivatottságot igazolnak és akiknek ezen munkájuk anyagi támogatására szükségük van. A pályázathoz melléklendő: 1./ Születési anyakönyvi kivonat,- vagy ennek másolata, 2./ Leckekönyv vagy ennek másolata, 3./ Curriculum vitae, mely a pályázó eddigi tanulmányairól, valamint családi és vagyoni helyzetéről is tájékoztasson. 4./ A kísérleti kutatómunkának tervezete és céljának kitűzése, annak megjelölésével, hogy a páylázó melyik klinikán, vagy melyik intézetben fog dolgozni, ki lesz munkájában vezetője és esetleg munkatársa, 5./ Lezárt borítékban a klinika vagy intézet igazgató—tanárának véleménye a pályázó képességéről, szorgalmáról, tervezett munkájáról, valamint engedély a klinikai anyagnak, intézeti laboratóriumoknak, kísérleti eszközöknek, állatoknak a megjelölt célra való felhasználásáról. A pályázó köteles a tanév végén rövid beszámolót Írni a végzett munkáról és elért munkáról és elért eredményekről. A pályázatok folyó év október 7.-éig nyújtandók be az orvoskari dékáni hivatalba. A kar a javaslatot egyhangúan el— . . » fogadja. Állandó kari bizottságok megválasztása. Dékán javaslatára a kar az 1941.—42. tanévre szólóan a következő állandó ^ari bizottságokat választja meg: 1. / TANDÍJ ELENGEDŐ BIZOTTSÁG. Elnök: a Dékán.Tagok: a Prodélcán, Kari Jegyző és Dr. Beznák Aladár. 2. / PÉNZTÁRVIZSGÁLO BIZOTTSÁG. Elnök: a Dékán. Tagok: a Prodékán,Eari Jegyző és Dr. Mozsonyi Sándor. 3. / ALAPÍTVÁNYI BIZOTTSÁG. Elnök: Dr. Bakay Lajos. Tagok: Dr. Benedek László és Dr. Burger Károly. 4. / KORÁNYI TUBERKULOSIS PÁLYADÍJ BIZOTTSÁG. Elnök: Dr. Herzog Ferenc. Tagok: Dr. Bakay Lajos és Dr. Bélák Sándor. 5. / KORÁNYI FRIGYES-féle TANÁRSEGÉDI JUTALMAT ÍTÉLŐ BIZOTTSÁG. Elnök: Dr. Boros József. Tagok: Dr. Imre József és Dr. Lipták Pál. 6. / ÁLLAMI KÜL- és BELFÖLDI ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG. Elnök: a Prodékán.Tagok: Dr. Bakay Lajos, Dr. Balogh Ernő, Dr.Burger Károly és Dr. Issekutz Béla 7. / MAGÁNTANÁROK MŰKÖDÉSÉT ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG.. Elnök: a Dékán. Tagok: a Prodékán és a Kari Jegyző. 7 5 ' ' H 9