Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)
1941.12.16., 4. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 27. Dr. Böjthe Lajos a dékáni hivatalt átveszi
9. -4 í Dr. Majoros János szemklinikái tanársegéd, aki a szabadkai Mária Valéria közkórház kirendelt szemész-főorvosa, kéri,hogy f.é* december 31-ig engedélyezett szabadsága folytatólagosan , a szabadkai szemész-főorvosi állásnak pályázat utján való betöltéséig hosszabbittassék meg.Dr.Imre József ny.r,tanár javaslata alapján Dékán a kérelem teljesitését javasolja. A kar a kérelmet teljesiti. 27./ Elérkezvén a félév végére Dékán jelentést tesz a dékáni hivatal vezetőjének változásával kapcsolatban. Mint ismeretes Dr.Böjthe Lajos s. fogalmazó kinevezése még a nyár folyamán meg- ' történt, az esküt le is tette, katonai szolgálata miatt azonban tényleges szolgálatát nem kezdhette meg. Tanártestületünk szeptember havi ülésében úgy határozott,hogy Dunay Jenő egyetemi tar nácsost állásában Dr.Böjthe Lajos s. fogalmazó visszatértétől számított még egy hónapig visszatartja. A visszatartáshoz a nagyméltóságu vall.-és közokt. Miniszter ur is hozzájárult.Dr.Böjthe Lajos s. fogalmazó szeptember végén leszerelt és azóta szolgálatot teljesit. Bár az egy hónap visszatérte óta eltelt, a dékáni hivatal átadása még nem történhetett meg,mert a teendők elsajátítása időt vesz igénybe.Dunay Jenő egyetemi tanácsos Dékán kérdésére kijelentette, hogy ha nem is töltheti ezentúl minden idejét a dékáni hivatalban, azért mindennap be fog járni,ezentúl is szivesen áll továbbra is rendelkezésre. Dékán javasolja, hogy a kar fejezze ki hálás köszönetét Dunay Jenő egyetemi tanácsosnak eddigi működéséért és kérje fel, hogy még egy hónapig,vagyis január végéig legyen az uj hivatalfőnök segítségére. Dékán intézkedett,hogy Dr.Böjthe Lajos s.fogalmazó az összes teendők végzését/ pénzkezelés stb./ vegye át és Dunay Jenő tanácsost csak az irányításra és a felügyeletre akarja tovább is felkérni. Kéri bejelentése tudomásulvételét és javaslata elfogadását. A kar a bejelentést tudomásul veszi és a javaslatot elfogadja. 2í9 155