Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-SEKL 1.a 68.)
1940.12.17., 4. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Loschdorfer János dr. - Mihályi Mihály dr. - Buzáth János dr. - Zimmermann Frigyes dr. - Putnoki Gyula dr. mt.-nak rendkívüli tanári címmel való kitüntetése
jesztik elő: 39 20 S Tekintetes Tanártestület ! Alulírottak azzal a tiszteletteljes előterjesztéssel járulunk a Tekintetes Tanártestület elé, hogy Dr. Putnoky Gyula egyetemi’magántanárt,közkórházi főorrost, kifejtett érdemes tudományos működésének elismeréseként és jutalmazásául a szokásos eljárás alapján a rendkívüli tanári cimrnel való kitüntetésre javaslatba hozni méltóztassanak. Ezen elsőfokú ajánlásunk indoklásául megemlítjük,hogy nevezet^ aki ISOl-ben született és református vallásu,mindkét felmenő ágon igazolt keresztény.magyar származású,1933 január 28-án érte el magántanári képesítésének megerősítését: ” A.daganatos betegségek kortana és kórbonctana ,f tárgy köréből,mint akkori egyetemi adjunctus.Az azóta eltelt közel nyolc év alatti időből 30 tudományos dolgozata jelent meg hazai és külföldi ,még pedig német,és amerikai előkelő szaklapokban, amelyeknek általános világirodalmi viszonylatban is elismerésre méltó visszhangja támadt.Ajánlottunk 1934 december 1 óta az O.T.I. uzsoki utcai Központi Kórházának laboratóriumát és prosecturáját vezeti kórházi kartársainak és feljebbvalóinak legteljesebb megelégedésére. Mint magántanár kéz Ízben is volt hosszabb külföldi tanulmányúton Berlinben és Londonban.Az ott sikeresen végzett tanulmányairól és munkásságáról elismerésre méltó tudományos dolgozatokban számolt be.A budapesti Királyi Orvosegyesület két Ízben / az id.Johan Béla és Szenger Ede/ jutáiomdijjal,ennek az egyesületnek társadalomtudományi szakosztálya az 1937 éri pályadijával, tanártestületünk előterjesztése alapján a nagymélt.V. és K. Miniszter ur 1934/35-tanévben belföldi kutató ösztöndíj adományozásával tüntette ki.Tudományos társaságokban számos előadást és felkérésre referátumot is tartott.Magántanári kollégiumát minden egyes félévben gyakorlati alapon odaadó lelkesedéssel tartotta meg és hallgatóinak félévi létszáma a 28-at is elérte. Magántanári működésére az Orvostudománykari Tanártestület magántanári jutalommal is kitüntette. Dr. Putnoky byula magántanárt,mint szakmájának megbecsülésben álló müvelőjét, erős hazafias érzése mellett szerénysége