Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-SEKL 1.a 68.)

1940.11.12., 3. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 43. Progressiv tandíj bevezetése és labor.díjak eltörlése

97 - u -laboratóriumi dijat eltörlik teljesen, akkor 6 egyáltalán nem tud gyakorlatot tartani,a gyakorlatokkal járó nagy költségek mi­att . Dékán'bejelenti,hogy ö mindenesetre megteszi a felterjesz-i A test ez ügyben a mai ülésből kifolyólag.Közli, hogy a Tanács a napokban tisztelgett a nagyméit. vall.-és közokt.Miniszter ur­nái s akkor ott fontos dolgokról volt szó.A Tanács a reformmal nagyon behatóan foglalkozott és rámutatott, hogy a tervezet kivi­hetetlen. A terv ugyanis kategorizálja a hallgatóságot 20 ^-ként ami szinte lehetetlen feladatot ró majd a tandíjbizottságra. Szób&kerültek a laboratóriumi dijak is, de a Miniszter ur szerint az uj terv ezeket nem érinti. Dr.Beznák Aladár ny.r.tanár támogatja DrtBalogh Ernő ny.r. tanár javaslatát.A budapesti élettani intézetben egyedül annyi hallgatót képezünk ki, mint a többi három egyetemen együttvéve. Ennek dacára az intézet dotatioja, valamint a rendelkezésre álló helyiségek nem arányosan nagyobbak, úgy hogy csak több kiadással' és külön takarítási munkákkal lehet a gyakorlatokat megoldani. Az élettani intézetben sincs kezelőnő, ezért a felgyűlt sok hiva­talos teendő intézésére a laboratóriumi dijak terhére kell keze­lő és gépirónőt tartani. Dr. Orsós Ferenc ny.r.tanár közli még, hogy a Miniszter urnái a pálya elnéptelenedését is szóvá tették.Közölték a mi­niszter úrral, hogy az orvoshiányon lényegesen segíthetnének , ha nem végeztetnénk az orvosok egyharmadával kisasszonyi munkát, hanem inkább a német gyakorlatokhoz hasonlóan egy-egy orvos 5-6 kisasszonnyal dolgozna, hogy az orvosi munka ne legyen annyira lefoglalva. Dr.Beznák Aladár ny.r.tanár ajánlja, hogy minden elméle­ti intézethez szerveztessék egy-egy kezelőnői állás. Dékán javasolja, hogy nyújtson be Beznák professor egy ilyen felterjesztést, melyet ö elnöki hatáskörből felküld a minisztériumba. Dr. Adám Lajos ny.r.tanár kéri, hogy ne csak kezelőnői állásokat szervezzünk, hanem műtősnői állásokat is, mert ő 10 év óta hiába kéri ezt a Rector ur utján.

Next

/
Thumbnails
Contents