Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-SEKL 1.a 67.)

1939.09.26. rendes 1. - Apró tanulmányi ügyek 38-59.

25 É lenül félretehetett volna olyan összeget, amely a vizsgadijak lefizetéséhez szükséges volt; figyelemmel továbbá arra, hogy mint fentebb említettem, több mint 12 éven át elmulasztotta vizs­gáinak letételét, s később is csak ismételt bukások után szerez­te meg oklevelét, végül tekintettel arra, hogy a fennálló rendel­kezések értelmében az oklevél elnyerése után egy esztendő gyógy­szertárban töltendő, a folyamodó részére hosszabb gyakorlati idő elengedését nem javasolom, legfeljebb annyi engedmény volna tehe­tő, hogy mivel az 1 évi gyakorlat 1940. január hó végén fejeződnék be, amely hónap azonban a téli egyetemi szünetbe esvén, ezalatt vizsgák az egyetemen nincsenek, ezért méltóztassék talán olyér­­telmü javaslatot tenni, a nagyméltóságu Miniszter urnák, hogy folyó évi december hő végéig bocsájtassék a folyamodó approbatios vizs*­­gára. • • Végül megjegyezni kivánom még, hogy a folyamodó kérvényéhez szegénységi bizonyitványt nem csatolt, amiből következtetést le­hetne vonni a kérvényben emlitett nehéz anyagi helyzetére, csalá­di állapotáról sem tett emlitést és szüleinek foglalkozását, ille­tőleg vagyoni viszonyait sem igazolta, és részletesen nem indo­kolta a kérvényében foglaltakat. 52./ 426/1939-40 Dr. Imre József egyet. ny.r.tanár a következő jelentését terjeszti elő: Cseley Márton X. féléves felvidéki orvostanhallgató azért folyamodik a Tanári Karhoz, hogy a szemészeti főtárgy helyett melléktárgyakat hallgathasson és ezeket a Kar számitsa be a fő tantárgy egy féléve helyett. Az illető Prágában végezte tanulmá­nyait, ahol a szemészetet és a kórbonctant csak egy féléven át kellett hallgatni. Most ezt kell pótolni és mivel a két tárgy ide­je egybeesik, nem tudja e félév alatt mind a két tárgyat hall­gatni. Bár a magántanári kollégiumok nem ölelhetik fel mindazt , amit félév alatt a főkollégiumban a hallgatók láthatnak és hall-A kar a kérelmet elutasitó javaslattal terjeszti fel. Tekintetes Tanári Testület !

Next

/
Thumbnails
Contents