Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-SEKL 1.a 67.)

1940.03.12. rendes 7. - Apró tanulmányi ügyek

14 március havában első orvosi szigorlatot tehessenek. Tanártestületünk ezen kari ülésében hozott határozatá­val folyamodók kérelmét elutssitó javaslattal terjesztette fel a nagymélt. vall.-és közokt. Miniszter úrhoz rámutatva arra, hogy a felvidéki hallgatók már akkor előnyben részesültek a hob­bi hallgatókkal szemben, mikor engedélyt nyertek I. orvosi szi­gorlatuknak az ötödik félév végéig félévvesztesség nélkül való letételére. Kérelmük azért sem volt érdemleges tárgyalás alá ve­hető, mert felszerelve nem volt, nem volt megállapítható, hogy az illetőket a szigorlat letétele körüli késedelemben saját ha­nyagságuk vagy egyéb körülmények akadályozták-e. Dékán jelenti, hogy a mai napig a felvidéki hallgatók kö­zül 19-en egyéni folyamodványokat nyújtottak be. Három közülük teljesen felszereletlen,a többiből pedig megállapítható, hogy a szigorlat késedelmes letétele körül a mulasztás őket terheli. Többen közülük most. már április havában szeretnének szigorlatot tenni. Mind a márciusig mind az áprilisi időben szigorlatot tar - tani a fennálló szabályok megsértése nélkül nem lehet, miértis Dékán folyamodók kérelmének elutasítását javasolja azzal, hogy nevezettek X. félévük folyamán terjesszék elő félévbeszámitási kérelmüket s amennyiben különös és méltánylást érdemlő indokokat tudnak felhozni, egyéni elbírálás alapján, a Kar szabálytalanná vált hatodik félévüket elismerheti. A kar Dékán javaslatát elfogadja. 3236. 3229.3235. Dr. Balogh Ernő ny.r.tanár a következő jelentését ol­vassa fel.* Tekintetes Tanártestület ! Alábbiakban tisztelettel ismertetem,mint felvételi bizott­ság. elnök/ a következő benyújtott kérvényeket: 1./ Jeszenszky Pál /2229/1939-40 Dék.sz./,tekintettel tanulmányi idejének több mint 8 évi megszakítására, melynek kap­csán II. orvosi szigorlatát félbeszakítva, annak két tárgyából kétszer is elégtelenre vizsgázott, valamint előzetes rendkívüli hanyagsággal folytatott tanulmányaira, továbbá, mert 8 év alatt 5{o

Next

/
Thumbnails
Contents