Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-SEKL 1.a 67.)
1940.02.15. rendkívüli 5. - A tanulmányi rend reformja
3 foglalt helyet. A tekintetes Kar határozata alapján a bizottsági előterjesztés után közvetlenül előterjeszteni óhajtja alábbi rövid ismertetését és az általa részleteiben kidolgozott reform-tervezet alapvető indoklását és nyilatkozni szeretne a bizottság részéről előterjesztett módositásokra vonatkozólag. Mivel a Tanártestületünk tagjainak többsége csupán 1936. évi Országos Pelsőoktatásügyi Kongresszus tárgyalásaiban vett közvetlenül részt, röviden ismertetni szeretném a reform-tervezet előkészítő munkálatait. Az O.P.T. fentemlitett szakosztálya 1938. február hó 9-én 7 tagú bizottságot küldött ki alúlirott,mint előadónak vezetése alatt. Ebbe a bizottságba előadó kérésére nemcsak saját Karunk, hanem az öss?es hazai testvérkarok képviselői is kiküldettek. A bizottság alapos, általános és részletes, többször megismételt tárgyalások után első tervezetét a részrendelkezésig menően már 1938. júniusában elkészítette és azt maga a szakosztály számos ülésében beható megvitatás alá vette. 1939. évben az uj honvédelmi törvényre való tekintettel újabb bizottsági előadói javaslat készült, melyet elgondolásaiban a bizottság és a szakosztály együttese 1939. junius 19-én egyhangúan elfogadott. Az O.P.T. elnöki tanácsa 1939. szeptemberi ülésében a részrendelkezésig menően kidolgozott reformtervezetet a tanártestület tagjainak alulírott által szétküldött, nyomtatott példányokban foglalt módosításokkal egyhangúan elfogadta. Alulírott, mint a tervezet szakosztályi előadója, megemlíteni tartozik,hogy a felsorolt tárgyalásokon kivül a m. kir.honvédorvosi tisztikar főnökével, a belügyminisztérium illetékes osztályának s számos hasai orvosi intézmény vezetőjével, beható eszt mecseréket folytatott és hivatkozhátik arra, hogy amint a szakosztályi elnök ur Öméltósága 1939. junius hó 19-én a szakosztályban bejelentette., az orvostanhallgatói ifjúságunk képviselői előtte, mint a Rector Magnificus előtt tisztelegvén, tiszteletteljes kéréseiket előterjesztették. Ezeket figyelemben tartva, valamint a legújabb német tanulmányi reform, továbbá számos külföldi egyetem tanitási rendjét áttanulmányozva dolgozta ki részrendelkezésetfOf