Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-SEKL 1.a 67.)

1939.09.06. rendkívüli 1. - 6. III. A felvételi bizottság jelentése

pálya elnéptelenedése ellen minden lehetőt megtenni hiva­tottak lehessenek. A felvételi bizottság részletes jelentését 1939.szep­tember 5-i ülésének egyhangú határozatából folyó lag az a— lábbiakban terjeszti tisztelettel a tekintetes Kar elé. A felvételi bizottság feladatát a fentebb idézett kormányrendeletek betartása mellett végezte el. Beszerez­te az egyetemi Quaesturától a törvény által megkívánt ada­tokat a múlt tanévvégi orvostanhallgatói statusunkra vo­natkozólag. Ezekből kiderült, hogy az 1938/39. tanév végén 809 orvostanhallgatón belül 49 zsidó volt orvostudományi karunkra beiratkozva. Mivel a törvény által megengedett 6 % ezen kimutatás szerint 6.05 /-nyira túl lett lépve, újabb zsidóhallgatót az 1939/40.tanévben az I.évfolyamra karunk fel nem vehet. Kétségtelen azonban, hogy a Quaesturának ezen kimu­tatása nem készülhetett az uj törvényben lefektetett fel­tételek mellett, mert a Quaesturának még nem állhatott módjában a hallgatóság szüleinek, még kevésbbé a nagy - szülőknek anyakönyvi adataira támaszkodnia. Ezért felte­hető, hogy a megengedhető 6 % voltaképeni túllépése a fentebb megadott számnál még valamivel magasabbat is ki­tehet, amiért is a kar az uj törvény által semmiképpen sem mentesíthető zsidó folyamodót az első évfolyamra e— gyetlen egyet sem vehet fel. Az uj törvény által mentesülő teljesen vagy részben zsidószármazású hallgatók felvételére a törvény csak le­hetőségeket biztosit, de mindezeknek a felvételét köte­lezően elő nem Írja. A felvételi bizottság alapos körül­tekintés és megfontolás után a törvény által megengedhetően az I. évfolyamra való felvételre csupán egyetlen egy tel­jesen zsidó származású női folyamodónak /Szerday Margit/--- -----------_-----------------^ 4L____________________________— felvételét ajánlja, akinek atyja arany vitézségl érem stb. hadikitüntetés tulajdonosa, 100 /-os rokkant. Vegyes házasságból származó /részben zsidó szárma—

Next

/
Thumbnails
Contents