Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1938-1939 (HU-SEKL 1.a 66.)

1938.09.27. rendes 1. - 52. Orvosi Továbbképzés Bizottsága megüresedő helyiségeinek ügye

IB runknak Grosschmid Bérű nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmán ból nyilvánított részvétért. A kar a bejelentést tudomásul veszi. 52/ 200/1938-39 . Dr.Darányi Gyula ny. r. tanár prodékán a következő je­lentését olvassa fel: Tekintetes Tanártestület ! Dr.Nékám Lajos ny. r. tanár, tanártestületünknek f. évi • junius 14-én tartott X.-ik rendes ülésében az-zal a kérelemmel fordult a tanártestülethez, hogy az Orvosi Továbbképzés köz­ponti bizottsága által elfoglalt két helyiséget, mely előre­láthatólag az -ősszel megüresedik, a kar engedje át az Orvosi Könyvkiadó Társulat céljaira. Nékám tanár kérésével szemoen, ezen helyiségekre beje­lentette igényét az Orvostanhallgatók Segítő Egyesületének képviseletében Dr.Vámossy Zoltán ny. r. tanár ur is. A kérdéses helyiségeknek az orvostudományi kar céljai- -ra való meghagyását kérte ugyanakkor elnöklő ‘dékán, aki a helyiségekre a kari irattár megfelelő elhelyezése céljából jelentett be igényt. A kar úgy határozott, hogy megbizza a dékánt, hogy e kérdésben a szükségletei! és kivánaLmak alapos mérlegelése után keressen megoldást s tegyen a karnak jelen­tést és javaslatot. Az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága a kérdéses helyiségekből kiköltözött és igy a két helyiség felszabadult. Nékám Lajos dr.nyugalmazott ny. r. tanár, a tanártestülethez' intézett Írásos beadványáoan ismételten kéri 'a két helyiség nek az Orvosi Könyvkiadó Társulat részére való átengedését. Bélák Sándor dékán úrral történt megbeszélés után a kérdéses helyiségeket ideiglenesen át is engedtem az Orvosi Könyvkiadó Társulat céljaira. Midőn ezt a tanártestületnek bejelentem, tisztelettel kérem az átengedéshez való hozzájárulását és egyben a vk. Miniszter urnák való bejelentést, hogy a bőr­klinika helyiségeiből az Orvosi Könyvkiadó Társulat a fenti két helyiségbe költözött. ~ 6?

Next

/
Thumbnails
Contents