Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-SEKL 1.a 65.)
1938.04.29. rendes 8. - 41. IV. A bőrgyógyászati tanszék betöltése.
tárgyalja a fertőzésből eredő és a fertőző betegségeket kisérő bőrelváltozásokat. A második csoportban a fertőzésből származó betegségeket dolgozza fel. Ez ismét több fejezetből áll. Külön tárgyalja a fejlődési zavarok következményeit, a fizikai és vegyi ártalmakat, az allergias és az avitaminozison, valamint a belső szervek működésén alapuló bőrbetegségeket és a bőr daganatait. A harmadik rész a nemibetegségekről szól. Külön fejezetben foglalkozik a gonorrhoeával és a syphilissel. Különösen alapos és szép a syphilis gyógyitásáról szóló fejezet. OuszmanJózsef c. rk. tanár, közkórházi főorvos ur 1875 szeptember 16-án született rk. szülőktől. Rom. kath. vallásu. Középiskoláit a piaristák gimnáziumában végezte, orvosi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol 1899-ben orvosdoktorrá avatták. Medikus koráoan az Arányi-féle kórbonctani pályadijat nyerte el, majd még mint medikust Mihalkovics professor mellé dijas gyakornokká nevezték ki. Összesen négy évet töltött az anatómián,előbb mint Mihalkovics első tanársegéde, majd ugyanezen minőségben Lenhossék professor ur mellett. 1901-től kezdve, mint székesfővárosi segédorvos működött rövid ideig Nékám, Székács, Korányi Sándor, Hochalt, Háberern főorvosoknál. 1902. májusától kezdve 1910-ig tehát 8 éven át Nékám professor ur bőrgyógyászati klinikáján dolgozott, 1905-től már mint első tanársegéd. Közben 1908-ban a Munkásbiztositó pénztár bőrgyógyászati rendelését vette át, mint vezető'orvos, mely időtől kedzve Nékám professor urnái mint cimzetes tanársegéd dolgozott tovább, 191o^*től a székesfővárosnál osztályos főorvos. A háborúban mint népfelkelő orvos részben a hadtápvonalban, részben a hadi kórházakban teljesített szolgálatot. 1912.-ben a bőr és bujakórtan diagnostikája cimü tárgykörből magántanári képesítést nyert, Ettől kezdve úgyszólván megszakítás nélkül tartott magántanári előadásokat. Hirdetett szemesztereinek száma 48.