Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-SEKL 1.a 65.)
1938.03.08. rendes 7. - VII. Dr. Matolay György c.rk.tanár klinikai főorvosnak a VI.fizetési osztályba való előléptetése
17 gyét is rendeznünk kell. Kívánatosnak tartaná, hogy azokat, akik komoly egy évi tanfolyamot végeztek, minősítsük át gyakornokoknak egy évre. Rövid eszmecsere után az a nézet alakul ki, hogy a fogászati tanfolyamot végzők ügye teljesen független az externisták ügyében hozott kari határozattól, ezért a tanfolyamokra a stomatologiai klinika által bejelentett évi 15 tanfolyamhallgatónak felvételét a kar nem ellenzi. Dr. LÉNÁRT ZOLTÁN ny;r.tanár .a háromszázas létszám felemelését már azért is szükségesnek tartja, mert a legutóbbi létszám megállapítása óta két uj klinika létesült, melyek egyikével még a fülészet is egyesittetett. Dr. VAMOSSY ZOLTÁN ny.r.tanár szerint ez az érv nem helytálló, mert az uj klinikák létesítésével szemben két klinika, az I.sz. szemészet és a III. klinika megszűnt. Dr. KELEN BÉLA ny.r.tanár reámutatva tanszéke speciális helyzetére kéri, hogy a gyakornokok számát annyival emelje a kar, ahány externistát kért. Dr. VÁIvíOSSY ZOLTÁN ny.r.tanár javasolja, hogy a Dékán körlevélben tudassa a professorokkal, hány fizetéstelen és dijtalan tanszéki segédszemélyzeti állás van tanszékük mellett jelenleg rendszeresítve. VII. Dr. MATOLAY GYÖRGY c,rk.tanár,klinikai főorvosnak a VI.-ik fizetési osztályba való előléptetése. Előadó: Dr. Verebély Tibor egyetemi ny.r.tanár. Tekintetes Tanári Kar ! Van szerencsém mély tisztelettel azon kéréssel A kar úgy határoz, hogy körlevélben felkéri az egyes proféssorokat igényeik bejelentésére s ezen körlevélben közölni fogja, hogy az egyes tanszékek mellett hány ilyen állás van rendszere sitve.