Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-SEKL 1.a 65.)
1937.10.12. rendes 2. - 29. Szigorlati díj kedvezmények kérdésének tanulmányozása
19 -gett a Prodékán ur elnöklete alatt álló bizottságnak adta ki. A Szövetség főtitkárától azonban rövid utón arról értesült, hogy amennyiben a jelentés a kar részéről folyó hó 9—én a Szövetséghez be nem érkezik, az orvosi kar jelöltje figyelembe nem vehető. Ezért Darányi professor ur véleményének meghallgatása mellett a folyamodványokat elnöki hatáskörben bírálta el és a hat folyamodó közül I. he — lyen STRAUB GABRIELLA, II.helyen BARCZAHÁZI JÓZSEF és III. helyen CSERFALVI GÉZA IX.f.é. orvostanhallgatót hozta javaslatba. Kéri ezen bejelentésének jóváhagyó tudomásulvételét. n A kar a bejelentést tudomásul veszi. 29./ Dékán jelenti, hogy a múlt ülésen a kartól megbízást kapott a szigorlati dij kedvezmények kérdésének tanulmányozására. Kikeresve az előiratokat jelentheti, hogy 1922-ben, mikor az uj szigorlati szabályzat életbelépett a VKM. a szigorlati dijakat is újból szabályozta illetve felemelte,de egyúttal intézkedett,hogy a vagyontalan köztisztviselők gyermekei a megállapított szigorlati dijak felét fizetik. 1922. novemberében és 1923. áprilisában a szigorlati dijak újból emeltettek,de újból kimondatott, hogy a vagyontalan tisztviselők gyermekei a szigorlati dijak felét fizetik. 1924. augusztus 14—én kelt 63,553/1924.vkm,leirattal a szigorlati és avatási dijak aranykoronában állapíttattak meg, de kiemeltetett, hogy a vagyontalan tisztviselők gyermekei, akik tanulmányaikat szabályszerűen folytatják a dijak felét fizetik. A VK. miniszter ur 91861 — 1926.sz.rendeletével elrendelte,hogy a vagyontalan köztisztviselők azon gyermekei,akik tanulmányaikat megfelelő vagy legalább is közepes eredménnyel végzik, azaz félévenkint colloquálnak és szigorlatai-