Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1936-1937 (HU-SEKL 1.a 64.)
1937.04.20., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 9. Dr. Darányi Gyula ny.r.tanár kinevezése az Állandó Felülbíráló Tanács tagjává - 10. Solti Ferenc fegyelmi ügye
5 fw Ls» * % lat alapján, - hogy a katonai szolgálatra behívandó hallgatók indexét az egyes professor urak május 10— 15—e között, behívójuk felmutatása mellett, a félév végéről láttamozzák és colloquium elé bocsássák. A kar a leiratot és a dékán javaslatát elfogadja. 9./ 3535/1936.—37. . . A m.kir. Földmivelésügyi Miniszter ur 42684/1937. > számú leiratával megküldötte Dr. Darányi Gyula ny. r. tanárnak az Állandó Felülbíráló Tanács tagjává történt kinevezéséről szóló rendelvényt. A nagymélt. vall. és közokt. Miniszter ur 19118— 1937.sz. leiratával értesítette karunkat, hogy Solti Ferenc fegyelmi ügyében hozott azon koráobi rendeletét, mellyel az összes egyetemekről és főiskolákról való kizárását rendelte el, figyelemmel nevezett atyjának kegyelmi kérvényében felhozott méltánylást édremlő indokaira, oda módosította, hogy a kizárás csak a budapesti királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetemre vonatkozik. Dr. Kiss Ferenc ny.r.tanár bejelenti, hogy Soltlék annak idején csak azt kérték, hogy nevezett a börtönbüntetéstől menekülhessen meg s most mégis tanulmányainak folytatására kér engedélyt. Dr. Balogh Ernő ny.r.tanár: Az egyetemes orvosi rendre figyelemmel kell lenni. Teljes lehetetlenségnek tartja, hogy ily súlyos cselekményt elkövetett egyén orvosdoktorrá avattassak. Javasolja Írjon át a kar a Rector úrhoz és kérje, hogy az Ítéletet és az aktádat közölje a társegyetemek orvosi karaival is. Dékán: javasolja, hogy a miniszteri rendelet küldessék el a társegyetemeknek a rektorátus közbe— A kar a leiratot tudomásul veszi 10./ 3592/1936.-37.