Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1936-1937 (HU-SEKL 1.a 64.)

1937.03.09., 7. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Dékán üdvözlése után megemlékezik Dr. Dollinger Gyula nyug.ny.r.tanár elhunytáról.

Elnöklő Dékán üdvözölvén a kar megjelent tagjait, miután a határozatképességet megállapítja, a következő szavakkal nyitja meg az ülést:

Alig enyhült az a gyász, mely Lenhossek Mihály halálával sulytotta Karunkat, ismét fájdalmas veszteség érte az orvosi fakultást. Dollinger Gyula halt meg, karunknak, de jóformán egész magyar orvosi rendünknek a nesztora. Nem sokan vannak ugyan már ka — runkban, akik a kari üléseken még vele együtt működtek, de azért mindegyikünk jól ismerte őt, igazán nagyra értékelte, sőt büszke arra, hogy ahhoz az orvosi fakultáshoz tartozik, melynek Dollinger Gyula is tagja Volt. A maga korában mint az ország legelső sebésze hazánk határain túl is becsületet szerzett nemzetünknek. Külföldi utazásaikor nagy tudományos képzettsége mellett tiszteletet parancsoló megjelenése hazánk számára is megbecsülést jelentett.

Az ő személyét felidézve érezzük, hogy ilyen vezetőkre van szüksége az orvosi rendnek. Olyan vezetőkre, mint ő és akik az ő helyét elfoglalták. Adja Isten, hogy ilyen vezetők maradjanak, akik belső tartalomban és külső, személyi kiválóságaikban is megközelitik Dollinger Gyula magasabbrendüségét.

Nem akarok itt a nagy sebész kiváló munkásságáról szólani, azt Verebély professor ur é Kopits tanár ur a sÍrnál már méltatták,, amennyire természetesen méltatni lehetett a rövid néhány búcsúszóban. Az elhunyt végakarata ugyanis az volt, hogy sírjánál beszédek ne hangozzanak.

Élete utolsó idejéig odaadással dolgozott ka - runk érdekéiért. Még a múlt év szeptemberében is ő adta az eszmét nekem, hogy a Nagyszebenbe utazó német orvosprofessorokat meghívjuk és ennek az ered-Tekintetes Tanártestület