Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1936-1937 (HU-SEKL 1.a 64.)

1937.02.16., 6. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 62. Dr. Zsigmond Zoltán és Dr. Thuránszky László díjtalan gyakornokok - 63. VI. A II. sz. belgyógyászati tanszék betöltése

náns eredményét is értékesiti, hogy kis elté­résekből is következtetéseket von le, ami dol­gozatainak értékét csökkenti. Hibáztatnunk kell azt is, hogy nézetünk szerint némelykor nem kellően indokoltan általános következtetést von nehány megfigyelésből, igy pl. 3 cukorbajos be­tege acidosis nélkül esett comába és ebből ar­ra következtet, hogy a comát a szervezet abso­lut szénhydratéhsége és nem az acidosis okozza. Más is látott ilyen eseteket, Umber /Die Stoff­wechselkrankheiten, 1929.80—ik lap/ is, de eb­ből egyáltalán nem vont le ilyen messzemenő kö­vetkeztetést és nem vonta kétségbe az acidosis jelentőségét a comában. De nézetünk szerint az elhízás pathogenesisére vonatkozó, 3 nyelven is megjelent, Balassa dijat nyert dolgozatában foglaltak sem állják a bírálatot azért, mert megfigyeléseinek egy része másoknak hasonló mó­don végzett vizsgálatainak eredményével ellen­tétben van. Ezeket a vizsgálatokat dolgozatá­ban sajnos nem emliti, noha egyrészük pár éve könnyen hozzáférhető hetilapban közöltetett / Raab, Wiener .kiin. Wochenschr. 1934.12.84-ik lap/, a kérdés irodalmára cikkében egyáltalán nem tér ki, az ellentétes eredményeket tehát nem magyarázza meg és ezért kétséges marad, hogy kié a helytálló megfigyelés és méginkább kérdé­ses, hogy következtetései az elhízás keletke­zéséről helyesek—e. Ezzel ellentétben az irodalomnak nagyon beható ismeretéről tanúskodnak referátumai és " Az anyagcsere betegségek kór—és gyógytana” ciraü könyve, amelyben hazai szerzők nagyrészé— nek munkásságát is ismerteti. Ebben a munkában

Next

/
Thumbnails
Contents