Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1936-1937 (HU-SEKL 1.a 64.)

1936.12.01., 3. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - 21. Dr. Hints Elek

58 mintaképét ismerte meg. Kiemelve becsületes, szerény, puritán jellemét, nemes gondolko­dását, a maga személyét illetőleg is veszte­ségnek tekinti Dr. Hints Elek távozását és bizanyitványa végén a következőket Írja : " Csak gratulálni tudok annak az intézetnek mely az ő vezetése alá kerül, abból minta intézet lesz, hasznára a köznek, üdvére a szenvedő nőknek s becsületére annak az is­kolának, mely őt nevelte.'1 A gyulai Állami Kórház igazgatója azt Írja működési bizonyít­ványában, hogy n Gyulai működésével lényegesen emelte a gyulai Állami Kórház addig is jó hírnevét és a nagyközönségnek rövid idő alatt osztatlan bizalmát , ragaszkodását vívta ki, nemcsak szakorvosi tudása által, hanem egyénileg kiválóan megnyerő modorával is. n Mint kerületi szülész-főorvosról, néhai Tauffer professor , a szülészeti ügyek kormány­­biztosa jelentéseiben nagy elismeréssel emlé­kezik meg. A legutóbbi időkben Hints dr.t az i Országos Közegészségügyi Tanács tagjává nevez­ték ki. Dr. Hints Elek dolgozatainak száma 17. Ezek közül 3/2 kéziratoan / nagy szorgalomra valló terjedelmes munka, könyvalakban. Tekintetes Tanártestület \ A fentieket egybevetve Dr. Hints Elek orvosi és etikai te­kintetben épugy, mint tudása és gyakorlata te­kintetében jelesen képzett szakférfi, kinek elméleti képzettsége kiviláglik dolgozataiból ( és néhai Tóth István professortól kapott műkö­dési bizonyitványából; gyakorlati felkészült­ségéről bizonyságot szolgáltat az eddig kifej-1QL

Next

/
Thumbnails
Contents