Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1936-1937 (HU-SEKL 1.a 64.)

1936.12.01., 3. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - I. A megszüntetett tanszékek felszerelési tárgyainak szétosztása

5 8 i j 1 A Bizottság előadója e tárgyban kérdést intézett a Gazdasági Hivatal igazgatójához, aki br. Korányi Sándor professzor 1929. március 7.-i és áp­rilis 24.-i sürgető leveleinek másola­tát megküldte , egyúttal azonban mellé­kelte az azokra 1929. junius 13-an kelt 1381/1929 számú válaszának másolatát is. Eboen br. Korányi professor urat értesi­­ti arról, hogy intézkedett aziránt, hogy a megküldött jegyzékben feltüntetett könyvek mint magántulajdon a leltárba feljegyeztessenek. Egyattal visszaküld­te a Korányi professortól kapott könyv­­jegyzéket.Korányi professor ur második levelében tudatja a Gazdasági Hivatallal hogy a folyóiratoknak csak 1919 óta meg­jelent kötetei az övéi, kivéve Virchow- Hirsch Jahresbericht -et, amit az első évfolyamtól kezdve a sajátjából vett és bocsátott a klinika rendelkezésére. A ííaadasági Hivatal ezzel ellentétben a folyóiratok valamennyi évfolyamát Korányi professor ur magántulajdonaként vette fel. Ezen az ellenmomdáson kivül Tanár­­testületünk 1936. junius hó 16-án tartott X. rendes ülésén hozott határozata alap­ján Balogh prodékán ur a tanári könyvtár részére : a Biochemische Zeitschrift 1919- 31 évi a Zeitschrift f. Immunitätsfaschung Orig 1910-29. évi és a Conress Zentralbl. f. imm. Med. 1912-től a mai napig megjelent köteteit igényli. Eaenkivül tudomására hozta a Bizottság­nak, hogy az I. sz, Kórbonctani intézet lel­ib0)

Next

/
Thumbnails
Contents