Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1936-1937 (HU-SEKL 1.a 64.)

1936.11.10., 3. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 34. Dr. Romhányi György helsinkii kiküldetése

19 hoz, hogy az ő sajátos vizsgáló módsze­rének és eredményeinek gyakorlati meg — ismerése céljából nevezett a helsinki! kiküldetését elnyerni tudja. Sajnos, a jelen tanévre vonatkozó­lag az Országos Ösztöndíjtanácstól Dr. Romhányi adjunctusom a helsinki! kikül­detését nem tudta elnyerni. Ezért bátor­kodom Nagyméltőságod elé azzal a tiszte­letteljes kéréssel járulni, hogy számára az 1937. évi tavaszi—nyári hónapjaiban / '1937.V.l.-VIII.31-ig/ a helsinki! ki - küldetést lehetővé tenni kegyeskedjék, amikoris távolléte az intézet munkavite­lében negyobb fennakadást nem jelentene. Az általában szokottnál rövidebb és cél - kitűzéseinek megfelelő időtartamra kért tanulmányi kiküldetésének anyagi támoga­tására vonatkozólag Nagyméltóságod kegyes elhatározását kérem. A fenti kérésem támogatására szabadjon felemlítenem, hogy intézetem szívesen lát­na vendégül finn egyetemi csere—ássistens orvost, akinek az intézetem ingyenes la — kást és esetleg Nagyméltóságod kegyes tá­mogatásával ellátást tudna biztosítani és igy a finn-magyar kulturkapcsolatok fej - lesztésére orvosi vonatkozásban is alka­lom nyílnék. Dr. Romhányi György személyi adatai — 4 nak bemutatására mély tisztelettel mellé­kelem az Országos Ösztöndíjtanács kérvény­­lapjának általa szabályszerűen kitöltött

Next

/
Thumbnails
Contents