Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1935-1936 (HU-SEKL 1.a 63.)

1936.04.21., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 4. Újpest megyei város által létesített Pázmány Péter Tudományegyetem jutalomdíj " alapítványi oklevele

téséből arról győződtem meg, hogy a Szövettani Intézet igazgatója ugyanakkor, amidőn a felsőkabátoknak az elő­adó terembe való bevitelét megtiltotta, az előszobában elhelyezett kabátok kellő őrzéséről nem gondoskodott,vagyis hogy részéről mulasztás esete látszik fennforogni, figyel­meztetem arra, hogy kárának megtérítését csupán Dr. Huzella Tivadar intézeti igazgatótól közvetlenül kérheti." Erről a tekintetes orvostudományi Kart a tanácshatá— rozat értelmében azzal értesítem, hogy tekintve, hogy az orvosi Kar felfogása szerint is az intézeti igazgatók kö­telesek a hallgatók holmiait állandó ellenőrzés alatt tar­tani s tekintve, hogy Huzella Tivadar nyilvános rendes ta­nár részéről az, saját beismerése alapján, nem történt meg, a mulasztásból eredő károkért kétségtelenül az intézeti i— gazgató a felelős. Az intézeti igazgatónak ezt a felelőssé­get természetesen nincsen módjában a tanártestületnek tett egyszerű bejelentéssel egyoldalúan magáról elhárítani. " Dr. Huzella Tivadar ny.r.tanár: a kabátlopás abban az időszakban történt, a mikor intézetében csak egy részeges altiszt volt. A kabátot megfizet­ni sohasem fogja, mert akkor még az intézetet át nem vette. A kar az átiratot tudomásul veszi 4./ 3832/1935.-36. A Rector Magnificus 7853/1935,—36. sz. alatt megküldötte Újpest megyei város által létesített " Pázmány Péter Tudományegyetem jutalomdij" ala­pítvány alapitó levelét. Az alapitó levél szerint Újpest megyei város képviselőtestülete a Pázmány Péter Tudományegyetem fennállásának 300—ik év — fordulója emlékére alapítványt létesített oly módon, hogy az alapítvány mindenkori kamata 400, azaz Négyszáz aranypengő legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents