Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1935-1936 (HU-SEKL 1.a 63.)
1936.04.21., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - I. Miniszteri leiratok és rendeletek - 1. Honv.min. bizalmas rendelete a tanárok és tanítók rövidített kiképzéséről - 2. A katonai tárgyú előadások hallgatásásnak kötelezettsége
«3 -honvédelmi Miniszter ur feltétlenül szükségesnek tartja, hogy egyrészt a honvédelmi tárgy lehallgatásának megtörténtét az egyetemek illetékes szervei az első alapvizsga letétele ill. az oklevél kiadása előtt vizsgálják felül s csak azokat bocsássák az alapvizsgára, illetve azoknak adják ki az oklevelet, akik ezen kötelezettségüknek szabályszerűen meg feleltek, másrészt, hogy a lehallgatás csak a meghívott katonai előadó aláírásával vétessék igazoltnak s ez dékáni aláírás utján semmi körülmények között ne legyen pótolható. A kötelező colloquium fenntartását ezután is szükségesnek tartja. Végül a honvédelmi mi — niszter ur köszönetét fejezi ki a bölcsészettudományi és az orvostudományi karnak, a hallgatóság rendkívüli érdeklődése és az elért szép eredmény miatt. Dr. Grósz Emil ny.r.tanár szerint a honvédelmi tárgy lehallgatásának ellenőrzése csak az absolutorium kiadása előtt volna végrehajtandó Dr. Vámossy Zoltán ny.r.tanár megjegyzi, hogy a tanár távollétében a dékánnak joga van, minden tárgyat aláírni. Dékán javasolja, hogy a nagymélt.v.és k. Miniszter úrhoz felterjesztéssel forduljon a Kar és kérje, hogy a katonai tárgyú előadások kötelező hallgatása ügyében csak annyit rendeljen el, hogy e tárgyak ellenőrzése ugyanolyan szigorral kezeltessék, mint az más kötelező tárgyak lehallgatásánál történik, de annak közelebbi érvényesitését méltóztasson