Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1935-1936 (HU-SEKL 1.a 63.)
1935.12.03., 2. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - III. 18. A közalkalmazottak gyermekeinek tanulmányi segélye
álló állatkísérletek eredményeit is tartalmazza, melyek alapján szerző megállapítja a leginkább használatos aethernek és az narkosis szélességét. Ezen saját laboratóriumi kísérleteinek értékéit igen ügyesen szerkesztett görbékben szemléltetve, a theoretikus kérdést klinikai gyakorlati szempontból sikerült megvilágítania. Folyamodó ezúttal a laboratóriumi vizsgálatokban való járatosságáról tesz tanulságot. Hogy ismerője a narkosis theoretikus kérdésein kivül az idevágó irodalomnak is, az előadásának harmadik részéből világlik ki, melyben a narkotikumok elbírálására a vasbázis egyensúlyzavart használja fel az idevonatkozó világirodalmi értékeknek nem sablonos táblázatban, hanem szemléltető görbékben való összefoglalása által. Ezen tudományos szempontból is értékes előadásával folyamodó nemcsak példáját adja, miként kell egy kérdést egy testület előtt tudományos szempontból beállítani, de önálló vizsgálataival hozzájárul nem tisztázott kérdéseknek felderítéséhez. Pályázó az előadást mint egyik habilitátiós dolgozatát jelölte meg. 10./ Die Wirkung der Herrschen Infusion auf das Blutbild./kézirat/ A Magyar Nőorvosok és Magyar Sebész Társaság 1932. junius havi együttes ülésén elhangzott előadás. Magyar és német—nyelvű dolgozat. A magyar az előadás szövegével, a németnyelvű azonos tárgyú közlemény az előbbiben előadottól annyiban tér el, hogy kiterjedt haematologiai vizsgálatokat tartalmaz, melyekkel szerzőnek sikerült kimutatnia az alkoholnak therápiás hatását a retikulo endotelre septicus megbetegedéseknél, A dolgozat értékes részét éppen ezen haematologiai vizsgálatok képezik, melyek görbéi az alkohol injectio után hasonló elváltozásokat mutatnak, mint a sepsis gyógyuló szakaszában a Schilling által jellemzett qualitativ vérkép. A haematologiai vizsgálatokban tett finomabb distinctiok pályázónak ezen a téren való képzettségére utalnak. 11./ Adatok a Wagner—Kirschner féle műtéthez. / Kézirat/ Kritikát gyakorolva ezen műtéti eljárás felett technikai irányítással szolgál, amennyiben egy saját szerkesztésű protézissel kiküszöböli az eddig használatos gum iprotesis ártalmait. A közlemény alapján pályázónak sebészi inventiojára utalhatunk, mely józan meglátással rájön azon okokra, melyek a Wagner-Kirschner műtét nem kielégítő eredményeit idézik elő és egyben konstruálni képes egy újabb eljárást, mely a hibákat kiküszöbölni látszik. 12. / A rádium kezelés szerepe a műtéti asepsis szempontjából. /Kézirat./ Ezen közleményből kitűnik, hogy pályázó bakteriológiai járatossággal is rendelkezik. Egyébként ezen közleményben lefektetett munkájával hasznos dolgott végzett, amennyiben vizsgálatai alapján megállapítást nyert azon optimális időpont, melyben a radikális rákmütéteket a legkedvezőbb aseptikus körülmények mellett végezhetjük el. Szerző ezen munkája annyiban újszerű az irodalomban, hogy sorozatosan végezte bakteriológiai vizsgálatait és igy a műtéttel való várakozásnak az idejét sikerült meghatároznia. 13. / Állandó katheter nők részére. / kézirat/ Ügyesen szerkesztett újszerű katheter rögzitósi eljárás mely több előnnyel rendelkezik az eddig használatos methodusokkal szemben. Pá-