Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1935-1936 (HU-SEKL 1.a 63.)
1935.10.15., 2. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 71. Wajdits Géza féléveinek beszámítását kéri. - 72. A szellemi munkások nemzeti szövetségének felállítása
Ezen adatok alapján azt javasolom, hogy Dr. Simon legyen köteles 4 hónapot belgyógyászaton, 2 hónapot sebészeten és 2 hónapot szülészeten eltölteni, 4 hónap pedig engedtessék el gyakorlati évéből, A kar a javaslatot elfogadja. 71. / 1277/1935.-36. Dr. Bélák Sándor ny.r.tanár a következő jelentését olvassa fel: Wajdits Géza orvostanhallgató, aki 1898—ban született, róm.kath. vallásu, 1918—19—ben iratkozott be orvostanhallgatónak és az 1922—23. tanév II. félévéig összesen 6 félévet hallgatott. ‘Majd 1932—33.1. felében Ismét beiratkozván újabb 6 félévet hallgatott. Az I.szigorlatot 1934. januárban tette le. 5 szabálytalan félévéből 2 félévnek beszámítását kéri, amely kérésnek teljesítését főképen azért javaslom, mert több kitűnő colloquium igazolja szorgalmát. A kar a javaslatot elfogadja. 72. / 5798/1934.-35. Dr. Bélák Sándor ny.r.tanár a következő jelentését olvassa fel: Tekintetes Tanártestület ! A Confédération Internationale des travailleurs intellectuel titkárságától megkeresés érkezett, amelyben javasolja a szellemi munkások nemzeti szövetségének felállítását / Confederation Nationale des Travailleurs Intellectuels/, amely az ország különböző foglalkozásait ölelné fel és egyesitené abból a célból, hogy az inter— nationalis szövetség felé összekötő kapcsot létesítsen. Tekintetes Tanártestület ! Az orvosoknak több o— lyan egyesületük van, amely az orvosi munka tekintélyének 4^o