Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1934-1935 (HU-SEKL 1.a 62.)

1935.01.15., szám nélkül

-12-amelyek a mi visszonyaink. szerint megválósithatók,. Nagyon fontosnak tartja, hazai vonatkozásban a selectio képzés terén fejlődés, haladás csakis úgy érhető el, ha a jelenlegi tanulmányi rendszert uj, oda tartezc tárgyak beáilitásával kibövitenénk, szaporitanánk, de ez csak a túlterheléshez vezet.- ''en lehet öt év keretéae többet beszorítanunk, mint amennyit ma is el kell végezni.-A Tkk_ ;-i ásu, .ris túl van tértiéivé, Fontos kérdés szerin­ten annak a megáilapitása és biztosítása, hogy a magánta­nár mikor adjon elő. Régebeen a csütörtöki nap állott.a magántanárok rendelkezésére, ma azonban csak a szombat délelőtt, mert a szombat délután a testnevelés céljára szolgál.-hálunk igen nagy számban vannak képesítve a magántanárok, akit: az oktatása korul igen értékes tevé­kenységet és feladatot teljesítenek, h^onoan a jelenlegi tanulmányi rend mellett az orvosképzésben, nem tudjak ma­gántanárai k részüket kivenni.- Továbbá hibának tartja azt, hogy a feslőbb hatóságok nem tanusitjak a kellő meg­értést és érdeklődést az orvosképzés érdekei iiránt.- A kar indokolt és megokolt felterjesztéseit nem intézik el. gzomoruan mutat ar arra, a tényre, hogy a nagyméltóságú vallás-és közoktatásügyi dniszter Ur a jelenlegi értekez­leten sem képviseltette magát.- A hallgatóság a ma tanul­mányi rendszer mellett a belgyógyászat terén jól el van látva, mert módjuk van a hallgatóknak a oeigyógyászatot : ; ., vsa at iáiig it h.- g ii a )ai az , hogy az első féiévoen a tanulmányi idő igen■■ rövid, Iggn sok a szünet van a tanulmányi időben. A mai tanulmányi szigorlati rendszert HelyesnélT”tjártja de, ilyen körülmények kozott nem lehet a kivánt eredményt elérni.- üzen csak a tanulmányi időnek eset lépés felemelésével lehetne segíteni.-Nagy hiba az is? rogy kérdését, áe erre nem akar kitérni, mert kevés kilátás van arra, hogy a kérdés sikeresen megoldható,. Az orvos­

Next

/
Thumbnails
Contents