Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1934-1935 (HU-SEKL 1.a 62.)

1935.01.15., szám nélkül

í I ■8 .Benczúr Gyula dr. egyetemista^ tanéi jéjelenti, hogy a physiko-balneotherapias tárgykörből kiván felszólal­ni. Kiemeli , hogy physikotherapia ma már egy fontos­ságú a phramakotherapiával.-Európa legtöbb egyetemén, ma a physikotherapiát a balneo és klimatológiát együt­tesen egy tanár adja elő. Sok egyetemen, kötelező a hallgatása legalább is 1 seniesteren át. Ugyanazokon az egye. en vizsgatárgy is. 3 ct irtaná* hogy az. orvostanhallgatók tanulmányaik 4.-ik vagy 5.-ik esztende­jében, egy féléven át physkotherapia vagy Balneo-physíkot­­herapia hallgatására kötelez tessenek.­Horváth Béla dr. egyetemi magántanár főleg Bernben, Berlin­ben és Párisban szerzett rendszerekről ismerteti tapaszta­latait. A mi rendszerünk nagyjában megegyezik az «miitett egyetemekével,, csak még gondoskodás történik a miittétan rendszeres tanításáról is. A kötelező kórházi évnek szaka­szokban való eltöltése a gyakorlatban jónak mutatkozik, .Hiba azonban, hogy a szigorlati idő a következő tárgy első 10 napjára esik, a i idő alatt a szigorló természetesen nem fog­lalkozik a könyvezés tárgyával hanem a szigorlati tárgyával.­­így néha hosszabb idő elvész a könyvezés tárgyára,, ami külö­nösen egy hónapos tárgyra hátrányos.­Bűben Iván dr. egyetemi magántanár véleménye szerint az orvos­képzésnek két feladat van. Egyrészt , hogy a medikusok alapos elméleti és gyakorlati oktatásával jó gyakorló orvosokat képez­zen, másrészt hogy az orvosok speciális szakképzettségének biz­tosításával magasabb képzettségű orvosokról gondoskodjon.­­A medikusok alapos kiképzése a mai , rövidnek bizonyult tanul­mányi idő alatt meg nem valósítható} ezért az orvosi tanfolyam tanulmányi idejét felemelni kívánja. A Skandináv államokban ry ' • - 'l^. ( ev az orvosi tanulmányi idő,-* Megemlíti, hogy Angliában mimen szakmában külön tanfolyamokat tartanak a specialista jelöltek részére. A tanfolyam elvégzése után szigorú vizsga következik.-

Next

/
Thumbnails
Contents