Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-SEKL 1.a 60-61.)

1933.11.21., 2. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Magántanárjelöltek tud. dolgozatainak II. fokú bírálatai

. " 5 - # felismerhető elváltozást. Szerző esetében egy középkorú férfit ke­zében égő villany asztalilámpával ágya előtt halva találtak. Jobb kezenek különösen a mutatóujján a csontig ható elszenesedés volt, mellette hólyagképződés. A megejtett vizsgálat szerint a lámpának testzárlata Volt s a betonpadlón rnezitláb álló férfinál a 22U Volt feszültségű áram ältester, at a földbe jutott. Hangsúlyozza, hogy a betonpadló nedvességének foka szerint igen különbozőképen vezeti a villanyáramot. 14. / Villamosáram háztartási készülékek okozta balesetek. Orvosi Hetilap. 1933. Mivel a közönség nem ismeri a háztartásokban használatos készülékek esetleges veszedelmeit,, kívánatosnak tartja. megfelelő esetek közlését. Agy vasaló leány nyakán lévő hosszú ezüstláne érintkezésbe jutott az áram levezetésére szolgáló két rézrudacská­val. Az rövidzárlatot hozott létre, s a szétvált lánc két. vége az áramot vivő rudacskához tapadt, a lánc izzó lett és a sértett nya­kán égést okozott, de a lánc elszakadása és a gummitalpu cipő a súlyosabb következményeket megakadályozta. 15. / A háztartásban előforduló villamosáram balesetek és azok megelőzése. Orvosi Hetilap 1933.­Ml f* _ Újból szembeszáll azzal a tévhittel, mintha a lakásba-ve­zetett áram alacsony feszültsége miatt nem okozhatna balesetet^ Az ilyenkor előforduló áramütések egy része földzárlat'által történi, ha nedves padlón állva érintünk nem földelt vezetőt. Ezért törté­nek legtöbb szerencsétlenség a fürdőszobában és konyhában. Az izzó­lámpák foglalata sem felel meg a követelményeknek; balesetet okoz­hat az is, ha a fémes lámpa testfeszültség alá kerül; veszélyesek lehetnek a nem szigetelő anyagból készült kapcsolók, a fürdőkádban tartózkodóra pedig’bármilyen villamosvezeték érintése. Igen nagy óvatosság kivánatos villamos főző, vasalóf hajszárító, melegítő párnakészülék használatakor, mert azok szigetelése nem mindig,elóg tökéletes. Ugyanez áll meg nem felelő biztosítékok elhelyezésére, erős áramkörbe kapcsolt villamosésengőkre, villanyárammal működő gyermekjátékokra; sőt a rádió fejhallgatója is halálos szerencsét­lenséget idézhet elő, ha felhallgatáskor valaki rosszul szigetelt lámpához nyúl. Egy időben két villamoskészülékkel sohase dolgozzunk. III. Vegyi anyagok káros hatásával foglalkozik 4 közlemény; 16. / Fel nem ismert vilígitógáz-mérgezés és következményei. Orvosi Hetilap 1927. Egy családnak egyszerre 4 tagja betegedett meg főleg gyo­­mqrtünetekkel, az orvos nusmérgezést állapított meg. a betegeket kórházba szállították,'majd állapotuk javulván^ néhány nap múlva a lakásba visszatértek. A legidősebb közülük masnap reggelre meg­halt, boncoláskor szervi szívbaj jelei és tüdóinfarctusok mellett a CO mérgezésre jellemző vérelvaltozásokat állapítottuk meg. Szerző­nek ezután a helyszínen végzett vizsgálataiból kiderült, hogy a la­kás mellett a gázcső egy vastag fa gyökerének nyomása fplytan meg - tört, a kiszivargó gáz a lakásba hatolt. A szomszédos házban is o megbetegedés volt, amelyet ugyancsak husmérgezésnek tartottak. Rej­telmes halálesetekben tehát a halottvizsgálatot végzők, úgyszintén gyanús megbetegedések alkalmával a gyógykezelő orvosok is gondolja­nak CO mérgezésre. A gyanús esetből vett vér xylollal vagy olajjal 3W ■ .. jl

Next

/
Thumbnails
Contents