Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-SEKL 1.a 60-61.)
1934.06.05., 11. rendkívüli folytatólagos kari tanácsülési jegyzőkönyv - Dr. Lénárt Zoltán ny.r.tanár beadványa a máj.15-iki IX.r.ülés 4.ponjára vonatkozóan
t „354; '■ Elnöklő Dékán megállapítani kívánja, hogy a kérdéses ügyben helyesen járt el. Ismerteti a május 15-én tartott ülés jegyzőkönyvének idevonatkozó részét, mely a következőképen hangzik : 1 ' l W, • .\ > " Ezekután dékán felteszi a kérdést: Elfogadje-e a kar a bizottsági előterjesztést és javaslatot igen, vagy nem? A kézfelemeléssel történt szavazásnál a bizottsági javaslat elfogadása mellett 10-en szavaztak, az el 1 enpróTaánál a bizottsági javaslat ellen szavazók szama 11 volt. Ennek alapján a dókán a kar határozataként kihirdeti, &ogy a kar a bizottsági javaslatot egy szótöbbséggel elveti." Amint a fentiekből látszik itt egy érvényes és szabályszerű kari határozat van, amelyben utólag indítványt tenni és azt utólag megváltoztatni nem lehet. A kérdés amit vizsgálni lehet csak az, hogy a hozott kari határozat megfelel-e a valóságnak, vagyis helyes volt-e a szavazatok összeszámolás^. Meggyőződése szerint e kérdésre igen-nel kell felelnie. Megjegyezni kívánja, hogy vannak érvényes és vannak érvénytelen szavazatok. Az olyan szavazat semmiesetre sem lehet érvényes, amelyet a helyén ülő dékán és kari jegyző nem tudnak figyelembe venni. Ha a szavazó tanár urak mindannyian helyükön ültek volna és szavazati jogukat úgy gyakorolták volna, akkor utólagosan nem merülhetett volna fel észrevétel az ellen, hogy a