Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-SEKL 1.a 60-61.)
1934.03.13., 7. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 33. VIII. Javaslat a belföldi és külföldi ösztöndijak odaitélése tárgyában
. 0_ 6,0.8 -56..92 »ívd ben a^fejadelkezesre álló kevés ösztöndíjhely miatt úgysem jöhetnek számításba. Bizottságunk folyó hó 12-én tartott ülésén mindegaik folyamodónak felülbírálta kérés sét, szárabevette eddigi tudomány működését és bírálat tárgyává tette tanúlmányi programmját. Ezek megtárgyalása után az Országos Ösztöndíj Tanács ügyvezető igazgatójának január hó 15- én kelt átirata értelmében úgy ejtette meg a jelölést, hogy az elbírálásnál $ fokozott "szigor alkalmazásán kivül, csak a tudományos sucrescentia szempontjából elsősorban figyelembe jövő és arra feltétlenül rászoruló pályázókat hozza javaslatba.” Ezen szempontok figyelmebevételével a Bizottság " Ä " kategóriába sorozza, vagyis "külön kiemelve jelöli "; 1./ Putnoky Gyula dr. egyet,magántanár,II. sz.kórbonctani intézeti tanársegédet. Putnoky Gyula dr. 28 dolgozatot mellékel folyamodványához, melyek mindegyike tanulságot tesz arról, hogy szerzője rendkívül széleskörű ismeretekkel bir,szakmájában, megállapitásaihoz a biztos alapot lelkiismeretes és pontos vizsgálatai adják és következtetéseiben megfontolt és a szükségszerűség határáig szerény. Eddigi külföltartózkodáeai alatt a külföldi, díVegyetemi 'szaktanárők teljes elismerését érdemelte ki és külföldön is széles körben ismert szakmunkásságával bebizonyította, hogy szakmájának kiváló művelője és főnöke Balogh Ernő prof.a fiatal magyar tudományos egyetemi gárda egyik kiváló képviselőjének vallja. Munkaprogr auraijában a rosszindulatú daganatok laboratóriumi diagnostikája és azok növekedésének kísérletes befolyásával akar foglalkozni belső szervek kivonatainak behatásáilo. ra.