Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1932-1933 (HU-SEKL 1.a 59.)
1933.04.25., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 20. Darányi Gyula részvétele Blackpooli kongresszuson a kar képviseletében - 21. anatómiai-szövettani-fejlődéstani tanszék mellé egy kisegítő szolgai állás engedélyezése
m -14 -i ,1 ■ ■ r ni szíveskedjék. A fentieket körlevélben közölte Karunk tagjaival, bajnos senki sem jelentett be hajlandóságot egy altiszti vagy kisegítő szolgai állás átengedésére. I t Dékán ezzel kapcsolatban vázolja az altiszti állásoknak az egyes intézetek közötti megosztásában hozott tanácsi határozatokat, melyek alapján az elmúlt évben az akkor üresedésben „levő II. sz. anatómiai tanszék mellől a Tanács egy kisegítő szolgai állást a dékáni hivatal mellett rendszeresített. f A Tanács ezen intézkedésével -Karunk előterjesztése alapján - a dékáni hivatal jogos igényét elégitette ki,mert az 1932- évi julius hó 1-^el a tévedésből napszámosi illetményekkel alkalmazott JaLCíó JENŐ szolgának további alkalmaztatását kívánva biztositani,akit mint napszámost állásából el kellett bocsátani. A dékáni hivatal tehát nem nyert személyzeti ssapotitást, viszont három altiszti és szolgai állásra múlhatatlanul snükség van, mert különben nagy fennakadás ál lana-'Ol.o a mindennapi munkaoan. Ideiglenesen úgy segített HUZELLa tanár nehéz helyzetén,hogy rövid időre átengedte özv. Leller Ferencnét szolgálattételre Huzella tanár intézete mellé,de nevezett f. évi március 31-vel nyugdíj áztatott és helyettes alkalmazására nincs mód és fedezet. HUZELLA TIVADAR ny.r. tanár: bejelenti, hogy altisztje nincs. Hónapokig takaritatlanul áll intézete,kéri, hogy a Lellerné