Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1932-1933 (HU-SEKL 1.a 59.)

1932.11.30., 2. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - 19. Mozsonyi Sándor dr. magántanári képesítése II. fokon

anyára és magzatra, az anyára a fertőzés^ a magzatra nézve pedig a méhen belüli fulladás veszélyét jelenti. 4 t 2»/ A szülés mind a három időszaka elhúzódik, A legszigorúbb indicatiok mellett is nagyon sok esetben le­szünk kénytelenek a szülést műtéttel befejezni, 3. / ügy a chinin valamint a ballon alkalmazása utánzókkal jobbak az eredmények, mintha magára hagyjuk a szülést. A kezelést megrövidíti a szülés lappangási idejét, magat a szülést és kevesebb esetben szorulunk műtétre, * 4. / A chinin és a ballon kezelés mellett úgy az anyák valamint a magzatok mortalitása és morbiditása sokkal kisebb, mint kezelés nélkül, vagyis ha magára hagyjuk a szü­lést. * " A 5. / Az időolőtti burokrepedés megelözéso érdeké­­bpn fontosnak tartja a terhesség utolsó két hónapjában a házasélct felfüggesztését; téraránytalanságnál, narántfekvés nel, valamint idős először szülőknél pedig nem koll megvár­ni a szülés megindulását, hanem a terhesség végén ballont vezetünk fel azért, hogy fájáskoltóson kivul vodjük a burkot annak időelőtti racgrcpedésétől. * 9 * 22./ Válasz Haba dr. megjegyzéseire. / Orvosi Hetilap 1926. 52.sz./ Tekintotcs Tanári Testület ! * Dr, Sztchló István eddig 13 évet töltött a Buda­pesti Bábaképző/Intézetben, amely idő alatt főnőkének leg­nagyobb elismerését érdomcltc ki s főnöke véleménye szerint: * Orvosi és othikai tekintetben ép úgy* mint tudás és gya - korlat tekintetében kiváló szakférfiú , Tudományos dolgozatainak száma 22. molyok a szü­lészet és nőgyógyászat különböző gyakorlati érdekű kérdései­vel foglalkoznak. Nagyobb részük casuistikus vonatkozású a­­vagy nagyobb anyagnak statisztikai feldolgozása. Ez utóbbi' közleményeiben/a bábaképző intézetben kialakult vélomónyáck ad kifejezést és tapasztalt klinikus voltáról és jé megfi­gyelő képességéről tesz tanúságot. Habilitatios dolgozatokul " A genyos adnextumorok sebészi kezelosc" cimü dolgozatát továbbá " A korai burok­­repedés fogalma,~ jelentősege és kezelése" óimén a Nőorvos Tarsasagban tartott rcfóráié előadását jelölte meg, E dol­gozataiban intézetének tapasztalatait használta fel értő­ké ze se tárgyául és referátumával, úgy magával a dolgozat - tál, mint #annak előadásával, feladatát a*Nőorvos Társaság vezetősogenok megelégedésére oldotta meg. Bár a folyamodé dolgozataiban hangoztatott és kiomolt következtetésekkel és elvekkel nem mindenben ér - tok egyet, c dolgozatokból megállapítható a szakmánk is-

Next

/
Thumbnails
Contents