Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1932-1933 (HU-SEKL 1.a 59.)

1932.11.30., 2. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - 19. Mozsonyi Sándor dr. magántanári képesítése II. fokon

az alkalmazott személyzet tanítási célra.-z approbatiós vizsgára készülők pedig tan­könyvnek basználták. 3 igy érdemképpen em- 1 item, bogy irodalmi munkássága az egyetem­től való távozásával nemhogy megszűnt volna, hanem valójában minisztériumi alkalmaztatása idejében kezdődik. a gyógyszerészi kiképzés nyerne az ál­­tal,ba a tárgy,melyből folyamodó habilitatiót kér,a benyújtott előadási tervezet szerint mind két féléven át heti 2 órában magántanári kollé­giumképpen előadatnék. Folyamodót 12 év óta ismerem, 10 év óta, t.i. a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság megszületése óta pedig igen gyakran érintkezem vele s ez idő alatt olyannak ismertem né -, mint aki a Társaság egyik legtörékenyebb, legképzet­tebb' és legmunkásabb tagja. Személyi tulajdon­ságai közül kiemelem szerény előzékenységét, ki­váló szorgalmát és télkiismeretes, gondos mun­kásságát. 2 meggyőződésem, hogy az ál tál,ha a Tanártestület elfogadja azon mély tisztelettel előterjesztett javaslatorv-1, hogy Dr .MOZbOlíYI SÁNDORT a magántanári képesités II. fokára bo­csássa, a. gyógyszer őszek egyetemi kiképzése nagyot nyerne. Miután az előterjesztéshez hozzászólni senki nem kivin dékán elrendeli a titkos szava­zást a felett, hogy elfogadja-e a kar előadó javaslatát, igen va• :y nem ? az elrendelt titkos szavazás során be­érkezett 19 érv -nyes tartalmazott igent, Ehhez képest a szavazat,melyek közül 16 3 pedig nemet. Dékán a kar határozataként kihirdeti, hogy a Kar Dr. ________ K0ZS0NYI SÁNDORT azó­—

Next

/
Thumbnails
Contents