Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1932-1933 (HU-SEKL 1.a 59.)

1932.09.27., 1. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 42. Wettstein Vilma külf.félév beszámítása

51- 20 v J&tk orvostanhallgatónak s aki az első félévi tárgyakra iratkozott be,az iránt folyamo­dik, hogy neki a kémiából és fizikából való szigorlat elengedtessék,tekintettel arra, hogy e tárgyakból egyetemünk bölcsészeti * karán summa cum laude doktori vizsgát tett, arait a folyamodványához csatolt bölcsészet­­doktori oklevél-másolattal igazol. Folyamodó kérésének teljesítését javasolja. Kar Lenhossék tanár javas latához hozzájárul. 42. 265/1932-33.« Lenhossék Mihály ny.r. tanár előter­jeszti Wettersheimbi Wettstein Vilma kérését, akit karunk a jelen tanévre felvett rendes orvostanhallgatónak, aziránt folyamodik, hogy a berlini illetőleg müncheni egyetemen töl­tött öt féléve a rendes.tanulmányi időbe be­számíttassák és a berlini egyetem orvosi ka­rán jó jelzéssel letett I.szigorlata alapján e szigorlat letétele alól felmentessék. Folyamodó orvosi tanulmányait az 1929/ 30 tanév I. felében a berlini egyetemen kezdte meg, s ugyanott négy féléven át folytatta,miköz­ben a hálunk előirt tárgyakat lehallgatta. A kö­vetkező félévben be volt ugyan iratkozva,de csak összesen 3 óra collegiumot hallgatott:idejét nyil­ván a szigorlatra való készüléssel töltötte.E félév végén 1931.márc. 1-én letette az I.szigorlatot jó eredménnyel /anatómia jó,élettan, fizika,kémia kitűnő/. 5.félévét,vagyis első klinikai félévét a müncheni egyetemen töltötte az 1931-32 tanév 2. fel ében.Valamennyi félévében meg volt. a nálunk e­­lőirt 20 órája s a leckekönyvébe beirt quaestura! távozási bizonyitvány szerint magaviseleté ellen kifogás nem merült fel.

Next

/
Thumbnails
Contents