Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-SEKL 1.a 58.)

1931.09.22., 1. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 9.a Győry Tibor c.rk.tanár szigorlatozási díja ügyében karhoz átír - 10. Nachtnébel Ödön dr. 1 évi szabadsága

6 32 napjaiban a vallás és közokt. Minister ur elé terjesztetett. Javasolja, bogy a kar kisérje figyelemnél ezen felterjesztés sor­sát és annak idején mikor ezen ügyben a vall. és közokt. Miniszter ur esetleg a vidéki egye" temek meghallgatásával állást foglal igyekez­zék a Vámosey tanár ur által lefektetett el­vek változatlan keresztül vitelét szorgalmaz­ni. Az átmeneti intézkedések a nyert informa" ció szerint alkalmasint kedvezőek lesznek és a bevonult orvostanhallgatókat október 1-én sza­badságolni fogják, a katonai szolgálatból. GRÓSZ EMIL és VÁMQSSY ZOLTÁN ny.r. tanárok hozzászólása után a Kar elfogadja a Dékán jelentését és javaslatát. 9. 107/1931-32. A Dékán jelenti, hogy GYORY TI30R h. államtitkár, ez.rk. tanár abból az alka­lomból, hogy FÁBIÁN képviselő a képviselő­ház egyik ülésén azt állitotta róla, hogy olyan szigorlatok után is felvesz kormány­biztosit dijat, a mely szigorlatokon meg sem sa i át jelenik, “igazolása /érdekében megküldi a vidéki egyetemek nyilatkozatait,amelyeknek a kar előtt való ismertetését kéri s amelyek szerint GYGRYTL5QR kormánytiztősir®inőség” ben jogosulatlanul dijat fel nem vett. A Kar a Dékán jelen teáét tudomásul veszi. 10. 69/1931-32. A Dékán jelenti, v,ogy a tanszéki^’ segéd­­személyzet, tagjai közül többen kisebb-nagyóbb szabadságot kérnek. így : Dr. Iiachbnébel Ödön az I. sz. kórbonctani tanszék fizetéses adjunktusa is, ki Rockefeller ut zási ösztön­dijának tartamára 1931 szeptember 16-tól 1932. szeptember 15-ig illetményeinek meghagyásával 41\

Next

/
Thumbnails
Contents