Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-SEKL 1.a 58.)

1932.06.14., 10. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 106. Felvételi orvosi vizsgára vonatkozó javaslat - 107. Szabálytalan előminősültséggel beiratkozott hallg.kiegészítő érettségi megszerzésére való utasítása

■ • 8 E közlés egy demonstratlóból áll, amelyet Amsterdamban az anató­miai congreesuson tartott, ahol 125,AKUTTÁ dr.által készített tájbonetani moulaget mutatott be. Ezek a debreczeni anatómiai intézet boncternében kipraeparált készítmények után készültek. HUZKLLA tehetségét szoros értelemben vett tudományos közléseinél még jobban tárják elénk biológiai népszerű Írásai és szociológiái közleményei. Ezekben e$y úgy a magyar,mint a német nyelvjen mesterien jártas kitűnő tollú iró,kivételesen nagy műveltségű és&u iologiaé egész körét áttekintő természet philosophus s emellett lelkes hazafi és emberbarát nyilvánul neg. Kiemelnénk azt az előadását, amelyet " A nemzetközi élet nemzeti és egyéni alapjeleimen 1925 május 28-án a Magyar Kül­ügyi Társaságban tartott. Ebben vallásos 1 el küle tériek, ant mate­rial ista világnézetének és hazaszeretetének megkapó szavakban kifejezést. Ide sorozhatok különböző egyetemi beszédei is, ame­lyek mind az ékesszélásnak hazafias lelkesedéstől és idealizmus­tól áthatott példái. anatómia éo szövettan nyilvános rendes tanára,reformatus,nős, egy gyermek atyja,született Nagyszalontán 1889 szeptember 7-ón,tehát most 4%/ í 1/2 éves. Atyja ezelőtt iparos volt,most szőllotulaj­­donos. Gimnáziumi tanulmányait a nagyszalontai és székelyudvar­helyi református gimnasiuraban, orvosi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. Ugyanott nyerte orvosi oklevelét 1913-ban.Már orvostanhallgató korában pályadijakat nyert az anatómiából és sebészetből. Az 1909-10.tanévtől kezdve 1917 szeptember l-ig, te­hát 8 évig a kolozsvári anatpmiai intézet mellett működött,mint díjas demonstrator, díjas,gyakornok, II.tanársegéd és végül négy hónapig mint r. tanársegéd,1917 szeptember 1-to1 a budapesti I. sz.anatómiai intézetben két évig ugyancsak mint I.tanársegéd, 1919.szeptember 1-ón Féterfi adjunctus távozásával az intézet adjunctusa lett és ez állás ban 10 évig működött,1929 szeptemb. 1-ig, mikor 12 évi budapesti működése után a szegedi egyetem Dr. KIÜS FERENCZ e szegedi tudományegyetemen az

Next

/
Thumbnails
Contents