Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-SEKL 1.a 58.)

1932.06.14., 10. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 56. Özv. Konkoly Thege Zoltánné Kollerits Ilona gyógysz.approbatios vizsgára bocsátási kérése

,c-- 35-­fenti előképzettség alapján felvételénél 2 félévet elengedett azzal, Hogy az orvoskari tanulmányai alatt nem Hallgatott tárgyakat, nevezetesen a botanikát köteles Hallgatni és a növénytani elővizsgálatot szabálysze­rű időben letenni. A bölcsészeti Karnak a végzése alapján Karunk az iskolai év kezdetén folyamodót fel­vette rendes Hallgatónak. Folyamodó a II.éves Hallgatókra Karunknál kötelező előadásokat 1eHallgatta,valamint a botanikát és botanikai gyakorlatokat is és a bölcsészeti Kar által megkövetelt botanikai elővizsgálatot eredmé­nyesen kiállotta. Folyamodó a mondottak alapján kéri most a Kart, Hogy 2 szemeszterét beszámitva gyakor­lati szigorlatra bocsássa. Karunk eddig is minden műegyetemtől átjött vegyészmérnöknek, valamint az orvosi pályáról a gyógyszerészi pályára átlépett Hallgatónak a Karunknál leHallgatott 2 félévét érvényes­nek vette s mindig megengedte a szigorlatra va­ló bocsátásukat, ami teljesen méltányos és a­­mennyiben 5 órás botanikai elő.adásuk nem üt­között a félévi penzumok tárgyaival . Folyamodó kérésének teljesítését java­solja és NbHy Tamás gyógyszerészi szigorlatra való bocsátását. A Kar JakabHázy Zsigmond tanár javaslatához Hozzájárul 56. JAKABHÁZY ZSIGMOND ny.r. tanár elő­terjeszti özv. Konkoly THege Zoltánné,szül. Kol1 er it® IIona okl.gyógysz kérését, ki a f. tanév tfégén junius Hóban approbatiós vizsga letételére kér engedélyt. íolyaraodó 1 év és 11 Hónap okleveles segedi időt töltött ki, mint nem okleveles A

Next

/
Thumbnails
Contents