Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)

1930.04.29. rendes 8.

- 84 G86 latainak szerkesztésében való közreműködésével. Véleményünk szerint Dr. RITOÓK ZSIGMOND ma­gántanár tudományos munkásságát általánosabb vo­natkozású dolgozataiban áthatja meleg hazaszere­tete, a magyarságért való lelkesedése. Emellett a tanitástoan és az orvosok továbbképzésében is bőven kivette részét; orvosrendi és társadalmi kérdések­kel való odaadó foglalkozásáért pedig kartársai tüntették ki azzal,hogy e téren ismételten vezető állásokba választották. Tagja lett a Budapesti Or­vosszövetség választmányának, az Országos °rvos- szövetség, a budapesti ^rvosegyesület igazgató- tanácsának, elnöke a Magyar ürvosok Nemzeti Egye- ••••*■ : sülét ének. Közérdekű munkásságáért több kitüntetés*: ben és az egészségügyi főtanácsosi cimben részesült. 'X Mindezek alapján melegen ajánljuk a tekintetes Ta­nári testületnek,hogy méltóztassék Dr. RITOÓK ZSIG- mond magántanárnak az egyetemi rendkivüli tanári - cimnel való kitüntetésére felterjesztést tenni a n. kir. Vall. és közoktatásiig■ i Miniszter U^hoz. A megejtett szavazás során beérkezett IS szavazat, valamennyi igent tartalmazott, mihez képest Dékán ki­hirdeti, hogy a kar egyhangúan elfogadja a bizottság javaslatát. 91. A Diaetetikai tanszék szervezése trban érkezett rninisteri leirat tárgyalása. Előadó Verebély Tibor ny.r. tanár,a klinikai bozott­ság elnöke, ki javasolja, hogy ezen ügy adassák ki egy bizottságnak. A kar Verebély Tibor tanár javaslatára Kétly László báró prodékán elnöklete alatt Verebély Tibor,Tóth Isitorán,Herzog 1 erencz és Schaffer Károly ny.r. tanárokV ból álló bizottságot küldi ki. Több tárgy nem lévén az elnöklő Dékán az ülést bezárja. K.M.F

Next

/
Thumbnails
Contents