Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)

1929.12.10. rendes 4.

tem a novemberi kari ülésünkön elhangzott azon kívánságának, hogy folyóirat számlánk az évi 8000 Pengőt lehetőleg ne haladja meg. Ezek előrebocsátása után méltóztassanak meg­engedni, hogy kifejthessem azokat a szempontokat, indokokat,amelyek ezen reductiós tervem megszerkeszd tésében vezettek. A ránknehezedő anyagi nehézségek jelentették a tek. Kar megnyi^.kozása szerint is az első pa­rancsoló indokot. Azt a propozitiómat,hogy a külön- szobás betegek minden ápolási napja után 1 pengőt szolgáltassanak be a kari könyvtár céljaira/a kli­nikus professor urak^elvetni méltóztati&|l(.De rámu­tathattam magam is ennek a jövedelmi forrásunknak az ingadozására és labilitására. így mint előrelát­hatóan fix összeg csakugyan nem marad más számunk^“ ra,mint a novemberi jelentésemben foglalt évi 3600 pengős minisztériumi hozzájárulás és ca.évi 3200 pengő beiratkozási dijakból adódó részesedés^azaz évi ca.6800 pengő. A folyóirat kiadások évi össze­gét évi legfeljebb 8000 pengőben megszabnunk tehát balóban indokolt mindaddig,mig a minisztérium a kért 16.000 pengőre nem emeli fel évi járandóságunkat. Utóbbi hiján már évi 8386 pengős folyóirat—számla mellett még a könyvk@téseket, mint az iroda kata- logisáló s a legjiinimalisabban felmerülő compendiu- mok,monográfiák beszerzésére irányuló óhajokat ki­elégíteni hivatott költségeket számítva,már is oly jelentős túlköltésünk támad,amellyel csakis a tar­talékalapnak számítható különszobás ápolási dij já­rulékok nyújtotta fedezetünkből tudunk csak megbir­kózni. De még csak a kísérletére sem vállalkozhatnék annak,hogy a mostproponált 106 folyóirattal szemben az elmúlt években járt minden egyes külföldi folyóiratra fizessünk elő és pedig : h5/j

Next

/
Thumbnails
Contents