Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)

1929.12.03. rendkívüli 3.

298- 2 ­tatása a háború utáni pénztelen évek nyomorúságából származó, maga­sabb helyről elrendelt fertőtlenítés-korlátozásnak, melyet mint ta­pasztalt* szakember, kellő világításba helyez. 11 A fertőtlenítésről" című tanulmánya jórészt az előbb említett"kérdéssel foglalkozik, " Nők, mint fertotlenitők^cimü tanulmányában pedig konstatálja, bogy jól"megválogatott és kiképzett nők a fertőtlenítés nehéz szolgálatában is beváltak, ha őket olyan munkákra fogta, amelyek a nő lelkivilágával és szervezetével harmonizáltak. így: a tisztogató munkánál a betegek, főleg a gyermekbetegek szállításánál és a megfigyelő intézetben az in­ternálták ápolásánál. Folyamodó többi munkájának tartalmát a Tekintetes Tanár - testület érdeklődő tagjai ösmerik a dolgozatok kivonatából.. Ebből tudják, hogy dr. HAMMER, mint az ország legelső fer­tőtlenítő intézetének igazgatója és az Országos Fertőtlenítő Tanfolyam vezetője ezen minőségben nagy szorgalommal igyekezett megfelelni annak, hogy sok száz laikus tanítványa az első fontosságú gyakorlati kiképzés mellett, intelligent iája fokának megfelelő elméleti ismereteket is sze­rezzen. Dr. BAMMER-nek ezt a törekvését célozza ” A fertőtlenítés módjai” cimü könyve, mely a fertőtlenítők egy hónapos tanioiyarnaiban résztvevőknek készült. Aki valaha népszerűén,- és éppen a betegségokozó csirákról, azok tulajdonságairól, biológiájáról valaha Írni próbált, az tudja, mily nehéz ezeket a fogalmakat belevinni teljesen laikus és hozza még kisebb intelligent iájú emberekbe.- Hogy Dr. HAMMER az ő fertőtlenítők számára irt !í A fertőző betegségek ellen?, védekezés és a fertőtlenítés cimü tankönyvében nagy jóakaratában és a la ] Tűse Írnak" való megmagyará­zás igyekezetében nem találta meg mindig a helyes definitiokat az a nehézségekben leli egyrészt a magyarázatát, másrészt pedig abban,, hogy folyamodó elsősorban a praktikus élet.” embere és ha a laboratóri­umi dolgokban itt-ott el is téved, ezen tévedésekkel olyan óriási túl­súly áll szemben egy, testtel-lélekkel a^fertőző betegségek leküzdését maga elé életcélul kitűzött és immár 1 V2 évtized óta a legnehezebb pozitio élén töltött, kiválóan sikeres munkának, hogy ezek a tévedé­sek az érdemekkel szemben valóban eltörpülnek. Tekintetes Tanártestület! Mindezek után az a tiszteletteljes véleményem, hogy Dr. HAMMER DEZSŐ kollegában Karunk értékes tagot, medikusaink és gyógy­szerészhallgatóink pedig a gyakorlati életre olyun nevelőt kapnának, aki Karunk jó hírének öregbbitésére alkalmas volna.. Ezért tisztelettel javasolom a Tekintetes Tanártestületnek, hogy Dr. HaMMER DEZSŐ-t a magántanári cselekmények további fokozata-' ihoz bocsátani méltóztassék. Budapest, 1929. november hó 12-én. Dr. RIGLER GUSZTÁV s.k. ny.r. tanár, bíráló. a i

Next

/
Thumbnails
Contents