Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)

1929.11.12. rendes 3.

- 40 ­G ÖV. pillanatnyilag igen jónak mondható. Erről tanúskodik az a jegyzákönyv, amelyet a kari könyvtárizottság folyó hó 6-án tartott ülé­sén szerkeztett. Ha a pénzügyi helyzet azon­ban csak pillanatnyilag bizonyul kedvezőnek és tulajdonképen csak egy "jobb" korszak utolsó állomását, utolsó tartaléktőke részletét jelen­ti. A pillanatnyilag kedvezőnek tetsző helyzeti­ből már csak a közel múltba vissza,- s a legkö­zelebbi jövőbe előretekintve máris lehaggoltság és kétség fog el bennünket. Hiszen a közelmúlt” ban néhai TÓTH LAJOS államtitkár évenkinti 16.000 pengő segélyt juttatott a könyvtárnak, add ig^-t^- már most is, mint a jövő évre,-ezzel szemben csu­pán évi 2.794 pengő 99 fillér ministeriumi hoz­zájárulásra számíthatunk. A háború utáni évek­ben a Rockefeller Foundation menti meg szinte a pusztulástól a könyvtárt, de nagy horderejű adományukat évről-évre bevett szokásuk szerint ducálódott. A jövőre nézve ugyan még a pilla­natnyilag kedvező pénzügyi kimutatásunkban leg­nagyobb vagyoni tételként: 13.567 Pengő 65 fil­lérrel éppen egy(a párisi irodájukban esetleg hozzáférhető összeg szerepel,de Nékám tanár fel-~ világositása szerint ez semmi másra nem,mint csupán visszamenőlegesen hiányzó folyóiratok beszerzésére fordítható. A közeli múltnak kü­lönösen Tóth államtitkár és a Rockefeller- alap által biztosi tfttt igen kedvező anyagi helyzetét mi sem bizonyítja jobban,mint az,hogy Nékám tanárnak az évenkinti ca 3200 pengős kari /okta­tási/ járulékot még több évre visszamenőleg sem kellett igénybe vennie,hanem ezt évről-évre tarb-~ talékolva 13.035 pengő 66 fillér összeget volt apasztják,mig végre is ez mostanra nullára re

Next

/
Thumbnails
Contents