A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)

1929. május 24., 7. rendkívüli

ségeivel és az akut fertőző betegségek elleni védekezéssel foglalkozik. Gyermekvédelmi cikkeinek száma 22 / jegyzé­küket mellékeljük E/alatt / Ezenkivüla következő könyve­ket irta: 1/ " Mindennapi gyermekgyógyászat 2/ egészség­‘ ügyi anya-csecsemő-és gyermekvédelem". 3/ Az újszülött élet kór-és gyógytana". 4./ " A gyermekgyógyítás zsebkönyve 5./ " Mamák Könyve ”, amely már negyedik kiadásban megjelent A " Budapesti Ostvosi Újság "-nak 1903 óta fele­lős szerkesztője, 1901-ben alapította és két éven át szer­kesztette a " Gyermekvédelmi Lap "-ot. Végül számos közegész - ségügyi és főleg gyermekvédelmi cikket irt, napilapokban is TORDAY FERENC tudományos munkássága főképen kriti - kai összefoglalás és nagy beteg anyagon végzett utánvizsgálár és ezek mint a jól képzett szakembernek munkálatai becsesek a szakirodalomban. Gyermekgyógyászati két könyvéről pedig maga Békay János igen elismerően nyilatkozott bírálatában Tordaynak a rendkívüli tanári cimmel való kitüntetése al­kalmából, mint olyan munkákról, amelyek a gyakorló orvos számára jól megirott könyvek és a kitűzött feladatott jól megoldják. De ezenkívül az orvostudomány terjesztésében élén ken részt vett TORDAY mint szaklapnak szerkesztője is s ezen kivül főszerkesztője volt a Budapesten 1909-ben tartott nem­zetközi orvosi congressus 21 kötetre terjedő tudományos mun­kálatainak. Végül elismerésre méltó TORDAY-nak működése a gyermekvédelem terén, amelyben szóval és Írásban, utóbb rend - szeres előadásokkal részt vett. Az egyetemi magántanárok közül meg kell emlékeznünk Dr. FLESCH ÁRMIN-ról. Született 1878-ban és 1902-től 1916-ig működött a Stefánia gyermekkórházban és a vele kapcsolatos gyermekklinikán, 1913-ban a budapesti egyetemen magántanár­rá képesittetett a " Csecsemők betegségeinek kór-és gyógy­tanából " 1916-1928-ig a budapesti állami gyermekmenhely osztályvezető főorvosa, 1927.óta pedig székesfővárosi közkór­házi főorvos és egy felállitandó csecsemő és gyermekosztály tervezését és berendezését végzi.

Next

/
Thumbnails
Contents