A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)

1928. december 11., 4. rendes

317- 50 -amióta az 1920 évi XXV*t.c. az orvosok száma*« nak túlságos megnövekedés© indokával az orvosi kBrra felvehető hallgatók számát moghstározta s ©zz©l az oklevelek számát is korlátozta.Ön- . ként folyik ebből a törvényből,hogy minden ha­táságnak ,©z©k között elsősorban az orvosképzés­ben közreműködő hatóságoknak és intézményeknek kötelessége, hogy a tanulás és továbbképzés al­­kalmátazoknak az állampolgároknak adják meg,akik a törvényben biztositott jog alapján jutnak ok­leveleik birtokába és őrködniük kell a felett, hogy ebbeli jogukban ne korlátoztassanak olyan ( magyar állampolgárok áltál,akik saját akaratuk erőszakolásával a törvénnyel szembe helyezked­ve külföldön szerezték meg az orvosi oklevelet, akkor, amikor az egyetem őket törvényes alapon orvosi tanulmányokhoz nem bocsájtóttá. Ez alól az ©Ív alól legfeljebb azoknál a megszállott területre illetékes magyar testvéreknél sza­badna és kellene kivételt tenni,akik lelkűkben megmaradtak a magyar állam polgárainak azzal a töménységgel, hogy eljön majd a fel támadás,amely őket újból a valóságban is magyar áillampolgá­­rokká fogja tenni. Hogy külföldi intézetekben honfitársaink bebocsátást találnak és hogy nekik ott a tanu­lást alkalmat is készséggel megadják,mi is jói xudjuk.. Külföldi állampolgárok számára a mi in­tézményeink kapui is tárva, nyitva állanak,d© c az a viszony,amely külföldi állapolgárokksl szemben a nemzetközi viszonosság alapján fenn­áll s amelynek fentartáss természetesen kivána­­tos is,egészen más, mint az, amely jelentkezik külföldi oklevelet szerzett magyar állampolgá­rok jelentkezésekor. Ha mindazok,akik külföldi okleveleket szereztek az orvosképzést szolgáló r s v I — — 08*7 K,: 1 f

Next

/
Thumbnails
Contents