A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)
1928. november 13., 3. rendes
C') 0 - 55 -amely egyetemi tanár centennárium - ünnepének megfelel. i fiúi kegyelet jogának hiszem tehát, bármily kinos is rám nézve, kérni Méltóságos Dékán Urat és az Orvosi Kart, méltóztassanak Atyám contennáriumának megünneplésétől elállni. El nem műié hálát érzek Méltóságod és az Orvosi Kar minden egyes tagja iránt nemes szándékukért. Kórom, méltőztassék eztna lépésemet, amelynek felelőssége egyedül engem terhel, fiúi kötő losségomból folyónsk tekinteni, s ezért az esetleg okozott kellemetlenségeket nekem megbocsátani. Fogadja kérem, Méltóságos Dékán Ur, hálás tisztelotom és igaz nagyrabecsülésem kifeje, ,, U zeset. Ezen hivatalos levél alapján, melyet Korányi frigyes báró egy privát levéllel együtt küld^ hozzám, a karnak állást kell foglalnia ma a centennárium ügyében. Dacára annak, hogy a kar által kiküldött bizottság már a meghívókat kinyomatta és az előkészületeket megtette, véleménye szerint a család részéről nyilvánított óhaj előtt meg kell hajolni. Szórt indítványozza, hogy mondja ki a kar azt, hogy a család felkérésére eltekint az ünnepély rendezésétől és erről Korányi Frigyes bárót értesíti. Úgyszintén jelentést tesz az ügy állásáról az egyetami tanácsnak is. Grósz tanár utal arra, hogy az ünnepély elmaradása véleménye szerint nem érinti a karnak azt az elhatározását, hogy a Korányi féle alapitványTújból életképessé teszi. Jelenti, hogy a kar egyes tagjai önkéntes adományai folytán az alapítványi tökének 4 illetve 5000 pengőre való félémé- női.