A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)
1928. október 19., 2. rendkívüli
- 9 -kell viselnünk, minden eszközzel megvédve az ifjúságot és annak érdekeit. Korányi tanár szerint kitűnik sz el-Ibi hangzottakból, hogy a Miniszar Urnák a rendelet kiadására jogi alapja ugyan nincsen, de a végrehajtásra a hatalom a kezében van. Minthogy a Rector ur a felvételre az utasítást leküldött© a karokhoz, a rendel etet a Karnak teljességében végre kell hajtani, de kifogásait, ellenvetéseit hangsúlyoznia kell. Kiemel ondónak tartja azt is, hogy a rossz felvételi utasítás alapján a Kar a felvételt jól, közmegelégedésre sohasem fogja intézhetni, • i Vámossy és Tóth tanárok hozzászólása után a kar úgy dönt, hogy tudomásul vette, hogy a Rector Magnificus a miniszteri rendelet kényszerének engedve^ a Miniszter Ur által kijelölt 5 jelesen érettet^ utólag felvette s nem emel kifogást, ha a Dókán Ur a szabályzsrü iktatást eszközli, de a Miniszter Ur által eszközölt fel vétóig,véleménye szerint ellentétben áll a törvóimyel ó a végrehajtási utasítással, ezért a következő határozatot &ozts; Befejezett tények elé állitva/a kar /Rector Ur Ü Magnificentiájé nak - a Miniszter Ur hatalmi tónyéból fakadó- rendelkezését tudomásul veszi, egyben azonban ha^f-. súlyozza, hogy az 1920. évi XXV. t.c. 3-ik §-a második bekezdésére és a 6977/1927-28 számú rende lotro való tekintettel a Miniszf m