A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1927-1928 (HU-SEKL 1.a 54.)

1927. november 22., 3. rendes, folytatólagos

a Dékán a következőket jelenti : A budapesti m. kir# ál 1smrondorség tiltott cocain árusítókat fogott el. A kihallgatás során gyanú merült föl arra vonatjozólag,hogy a tiltott utón forgalomba hozott cocainnak ogy része az egyetemi gyógyszertárból körűit volna ki, A rrtndorsép orról a Rector urnák bi­zalmasan jelentést is tett és detoktivo­­krt küldött ki az ügy kiderítésére, a de­tektívek állítólag ót is keresték ezen ügy­ben úgy s. dékáni hivatalban, mint állitó­­lag s lakásán, de orról neki nem volt tudo­mása. A Rector ur azonban szigorúan bizal­masan közölte s rendőrség jelentését vele és kérte,hogy rendeljen el sürgős vizsgálatot ebben az ügyben. Rögtön lehivatta Matolcsy Miklós cz.rk. tanárt, a gyógyszertár vezető­jét, közölte fele a fennforgó gy&nuokokst c« és felszól 1itóttá,sÄrgos és bizalmas vizs­gálat mogojtéséro, Matolcsy tanár a vizsgá­latot meg is ejtette- ami teljesen negativ erodménnyl járt- erról ó mint Dékán a RectQr nak jelentést is tett és jelentette azt is, hogy Matolcsy tanár kérdést intézett hozzá az irányban, hogy az egyetemi gyógyszertár­nak azon tanársegédjét, akinek neve a rendőr­ségi eljárás során elófordilt, ne állitsa-o gegy^lmi eljárás elé, vagy állásáról ne mon­dassa*»« le? Minthogy a megejtett hivatalos 9 vizsgálat teljesen negativ volt, Ü mint * • Dékán az illető tanársegédd«l szemben nem tartott szükségesnek semmi intézkedést.Ezt a r'-ctomak jelentetto is. Ennek daczára a Rector ur ismeretlen tettesek ellen a fe­gyelmi eljárást megelózó vizsgálatot el­yrtTn-irtH-.r» ég ennek lefolytatására Dr. Winkler I 11 '■ c

Next

/
Thumbnails
Contents