A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1927-1928 (HU-SEKL 1.a 54.)
1928. június 19., 10. rendes
6 C -7 i egy alapot,amelyből s kari könyvtár szükségleteit fedezhetnék és s Medicus Mensa helyzetén is segíthetnének. Annakidején 5 volt ajk! inikai bizottság elnöke, úgy szintén s ^onsa ^edica tanár-elnöke és a kari könyvtáros is. Ennek következtében azj^gyes tanárok adományaikat 5 hozzá küldötték be. Minthogy nem volt felszerelve ily pénzek kezelésére, a beérkezett adományokat átküldötte 5 Dékáni hivatalba, ahol azokat Dunay tanácsos a dékáni hivatal vezetője vette át nyugtstvány ellenében és aki azóta ezen összegeket kezeli, A begyült összegeket bejelentése szerint a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál helyezte el takarékpénztári könyv^i^ és a dékáni■hivatsli kassában csak a annyi pénzt tartott,amennyi a felmerült kiadások fedezésére szükséges. Parallel 5 Dunay által vezetett s zárna dósokkal 5 maga is vezetett számadást.amelyekből megállapítja,hogy a beérkezett adományok kezelése körül a lognsgyobb gondossággal és pontossággal jártak. ol.Áz adományokét nem akarja elvonni rendeltetési céljuktól,mert a képek ára az időközi kamatokból kikerül, A kezénél levő számadások szerint : 1, az egyes tanároktól beérkezett adományok összege 37,024 P 92, 2. Oktatási járulékból bevétel 3. Idközi kamatokból 4, A Tudománymeitü Társaságtól adományok Összes bevakol,: ¥■ rulnak,még a takarékpénztárban elhehyezevb tőkének mintegy két évi kkmatai,amely körülbelül 4000 P. tesz ki, II, Kiadások: 13,156 P.91 4,549 P.90 106 P — 54’769"Pl73” 1, Begy gyakornok díjazására 2, (Elletek és bélyegköltség 3, Lenhossék tanár arcképéért A 43o 6,579 P.26 16 P 30 1 ,005 P 00