A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1926-1927 (HU-SEKL 1.a 53.)
1927. április 26., 8. rendes
„Hangsúlyoztatok továbbá, hogy a múltból felhozott esetek a jelen kinevezési esettől eltérnek, mert itt a kandidacionális jog mellőztetek.“ A hivatkozott ülés során dr. Fináczy Ernő bölcsészettudománykari dékán a következő indítványt tette: „I. a) A vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata kézbesítendő s a kinevezettől az eskü kiveendő. b) Egyúttal pedig felterjesztés intézendő a miniszterhez, melyben a Senatus tiltakozását fejezze ki az egyetemi tanártestületek kandidacionális jogának mellőzése s az Egyetem autonómiájának megsértése miatt. II. A Senatus a jelen kinevezést az utolsó esetnek tekinti, melyben a sérelmes módon kinevezett tanártól a hivatali esküt kiveszi, mert ha a jövőben hasonló eset ismétlődnék — t. i. hogy valakit az Egyetem meghallgatása, vagyis szabályszerű tárgyalás s kandidáció nélkül neveznének ki egyetemi tanárrá —, az Egyetemi Tanács az illetőktől a hivatali esküt nem fogja kivenni.“ Az utóbbi részét az indítványnak dr. Lukcsics József hittudomány kari dékán odamódosítja, hogy kérjük fél a Miniszter urat, miszerint tan székbe töltéseknél és tanszékszervezéseknél Egyetemünk autonóm jogait és gyakorlatát tiszteletben tartani méltóztassék, mert ha a jövőben hasonló eset ismétlődnék, az Egyetemi Tanács kénytelen lenne legfelsőbb pártfogójához, ő Császári és Apostoli Királyi Felségéhez fordulni az Egyetem autonómiájának védelme érdekében. Az Egyetemi Tanács az indítvány I. részét eredeti szövegében, TI. részét pedig Lukcsics dékán által javasolt módosított szövegben fogadta el. Abból, amit a fentiekben előadni, illetve a múlt történetéből idézni bátorkodtam, világosan látszik, hogy az Egyetemi Tanácsnak dr. Ádám Lajos kinevezésével szemben mihez kell magát tartania. A kinevezés tényével ugyan a Tanács nem foglalkozhatik; ezt a tényt csak tudomásul veheti, ahogy ez a múltban is nem egy esetben történt. Azonban az Egyetemi Tanácsnak kötelessége az egyedül és kizárólagosan az illetékes Tudománykart, illetve a Karok képviseletében az Egyetemi Tanácsot megillető kandidacionális jog mellőzése ügyében határozott állást foglalni és minden erejével arra igyekezni, hogy a sérelem reparáltassék és biztosíték nyujtassék arra nézve, hogy a jövőben hasonló sérelmek soha többé ne fordulhassanak elő. Az Egyetemek, illetve Tudománykarok kandidacionális jogának természete tekintetében lehetnek nézeteltérések, aminthogy voltak a múltban és vannak a jelenben is. Egyetemünk és a kormányzat között. Azonban még senki sem vonta kétségbe, hogy ez a kandidacionális jog pozitív élő jog; sőt — amint láttuk — a kormányzat még az Egyetemek kandidacionális kötelességét is megállapította. Hogy a kandidacionális jog azt is involválja-e, hogy csak a kandidált egyének közül terjeszthet elő kinevezésre a kormányzat, — ez a kérdés az egyetemi autonómia interpretálásával oly szorosan függ össze, hogy a tekintetes Tanács előtt fekvő második pontnál kívánnám azt felvetni. Anitán felül áll azonban, hogy Egyetemünk mindenkor azt a meggyőződést vallotta, hogy ez a kandidacionális jog — a Miniszter úr szerint „egyetemeinknek egyik legsarkalatosabb autonóm joga“ — olyan exkluzív természetű jogosítvány, amely a tanszékek betöltésénél eleve kizárja minden, az Egyetemen kívül álló tényezőnek módosító törekvését. Egyedül csak a kormányzat vétójogát ismerheti el az Egyetem, amely adott körülmények között kötelesség is lehet; úgy értelmezzük az 1848. évi XIX. t.-cikk 1. §-át. Ennélfogva Egyetemünk teljes erejével és egész súlyával hozzájárul az Orvostudományi Kar felterjesztésének elvi jelentőségű részéhez; amihez képest bátorkodom a tekintetes Tanácsnak tisztelettel javasolni, méltóztassék a következő indítványt elfogadni és azt mint tanácsi határozatot a Miniszter úrnak küldöttségileg személyesen átnyújtani. Indítványom szövege a következő: „1. Felterjesztés intéztessék a Miniszter úr Ö nagyméltóságához, amelyben az Egyetemi Tanács őszinte sajnálkozásának ad kifejezést és óvást emel az Egyetem tudománykarainak szokásjogon és tételes törvényen alapuló kandidacionális jogát a dr. Ádám Lajosnak egyetemi tanári kinevezésre való előterjesztésével ért ama mellőzés felett, amely a magyar Egyetemek egyik legsarkalatosabb autonóm jogát érinti; mert az Egyetemi Tanács őszinte és tántoríthatatlan meggyőződése, hogy az egyetemi tanszékekre való tudományos és tanári alkalmasság komoly
